60 éves Damon Hill brit autóversenyző, Formula–1-es világbajnok.

Teljes nevén Damon Graham Devereux Hill 1960. szeptmeber 17-én született. A kétszeres világbajnok Graham Hill fia, így Nico Rosberg mellett ő az egyetlen pilóta, akinek apja is világbajnok volt.

Karrierjét későn, 23 évesen kezdte motorversenyzéssel, és csak 1985-ben váltott az autóversenyzésre.

Formula–1-es karrierje 1992-ben indult a Brabham csapatnál. Első – ráadásul rajt-cél – győzelmét 1993. augusztus 15-én, a Magyar Nagydíjon ünnepelhette.

Az 1990-es évek közepén Hill volt az akkor kétszeres világbajnok, Michael Schumacher egyik legkeményebb ellenfele.
1994 végén Hillt megválasztották a BBC Év Sportolójának is – írta róla a Wikipedia.

Az 1997-es Magyar Nagydíj utolsó előtti körében, vezető pozícióban műszaki hiba miatt fel kellett adnia a versenyt – szállóige lett, ahogy a tévékommentátor, Palik László hitetlenkedve kiáltotta: „Hova tűnt Damon Hill?! – emlékeztetett az MTI.

2002-ben az angol Sky televízió szakkommentátora lett, 2006 és 2011 között a brit autóversenyzők klubjának (BRDC) elnöke volt.

A négy gyermekes édeasapa, Damon Hill nem csak az autókat, hanem a zenét is imádja: annak idején rockbandát is alapított korábbi csapatfőnökével, Eddie Jordannel. Legsikeresebb együttese, a The Conrods 2003-ig volt aktív. Ezt az együttest Hill visszavonulása után alapította, és többek között a Rolling Stones és a Beatles számait dolgozták fel.

Négy gyermeke közül az első Down-szindrómával született, ezért feleségével együtt sokat jótékonykodik a betegséggel kapcsolatos kutatások segítése érdekében. Egyik fia a családi hagyomány követve autóversenyző lett, de nem ért el jelentősebb eredményt – fogalmazott az MTI.

Damon Hill ma 60 éves, és szerencsére nem tűnt el. Isten éltesse!

Fotó: Ian Gavan/Getty Images

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

2021.10.14. 17:12

Levette a Brown Sugart turnéja dallistájáról a Rolling Stones

2021.10.14. 13:29

Micimackó, az örök medvebocs 95 éves!

2021.10.14. 11:44

Több mint 10 centiméter hó hullott a Bükkben

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő