Visszatért 25 év után a brit slágerlisták élére a Queen, az együttes Live Around The World című koncertalbuma a tizedik, amely az első helyet szerezte meg.

Az albumon, amelynek dalait a januárban Sydney-ben kényszerűen befejeződött világturnéjuk helyszínein rögzítették, olyan slágereik szerepelnek, mint a Don’t Stop Me Now, Radio Ga Ga, We Will Rock You és We Are The Champions. Sydneyben az együttes előadta egykori fellépését a Live Aid-koncerten, az ausztráliai pusztító bozóttüzek okozta válság leküzdését segítő adománygyűjtő rendezvény részeként.

A koronavírus-járvány miatt az együttes 2020-ban nem folytathatta a koncertkörutat, ezért adták ki az albumot egyfajta köszönetképpen a rajongóknak – olvasható a BBC News honlapján.

“Az egyes a kedvenc számom. Még mindig szívet melengető érzés” – mondta Roger Taylor az együttes dobosa.

“Nagyon örülök, hogy az emberek ennyire kedvelik ez az albumot. Hihetetlen, hogy még ilyen sok év elmúltával is ünnepelhetjük a Queen ikonikus zenéjét” – tette hozzá Adam Lambert amerikai énekes, aki 2011-ben csatlakozott az együtteshez.

A Live Around the World a Queen nyolcadik élő albuma, de az első, amelyet alapítótagjuk, az 1991-ben meghalt Freddie Mercury nélkül készítettek.

Forrás: MTI

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

2021.10.14. 17:12

Levette a Brown Sugart turnéja dallistájáról a Rolling Stones

2021.10.14. 13:29

Micimackó, az örök medvebocs 95 éves!

2021.10.14. 11:44

Több mint 10 centiméter hó hullott a Bükkben

2021.10.14. 11:25

Ma van a desszert napja!

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő