A 80-as, 90-es és korai 2000-es évek bulihangulatát felidéző időutazáson vehetünk részt az ország legnagyobb retro bulifolyamával, a szegedi Deja Vu fesztivállal, június 1-3. között, az újszegedi partfürdőn. A fellépők közt lesz az angol fiúbanda, a Blue, a 2009-es MTV Music Awardson nagyot arató énekesnő, Inna, a “Bongo Song”-gal kedvenccé vált Safri Duo, valamint itt lesz Németország egyik legsikeresebb dance slágergyárosának produkciója, DJ SASH!.

Jövőre 10. alkalommal szállhatunk be a legnagyobb hazai zenei időgépbe, mely visszarepít minket a korai 2000-es évekbe és azt megelőző pár évtizedbe, megidézve a kor legjobb bulijait. A tavaly is minden nap teltházas szegedi Deja Vu fesztivál rendre hozza el nekünk a legnagyobb nemzetközi retrosztárokat és természetesen felsorakoztatja azokat a hazai előadókat is, kiknek zenéire oly sokan buliztak annak idején, és azóta is a házibulik állandó visszatérői.

A 2023-as, 10. jubileumra tervezett tíz nemzetközi sztárból egyelőre négy már biztos. Itt lesz például a Blue nevű angol fiúbanda, akik olyan sztárokkal dolgoztak együtt, mint Stevie Wonder vagy Elton John. Utóbbival a Sorry Seems To Be The Hardest Word című dal kollaborációjával vonultak be az összebújós házibulik világába. A csapat nevéhez persze számtalan egyéb örökzöld sláger is köthető, így például az All Rise, a One Love vagy a Curtain Falls.

Jön Elena Alexandra Apostoleanu, művésznevén Inna, kinek karrierje 2008-ban indult a Hot című albumával, melynek címadó dala hamar a slágerlisták élére került. Inna a 2009-es romániai MTV Music Awardson megnyerte a „Legjobb Tánc”, a „Legjobb új előadó” és a „Legjobb Show” kategóriát, valamint a Border Breakers Awards-ot.

A Deja Vu fesztiválra készül a Safri Duo is, egy dán ütős páros, mely eredetileg klasszikus zenét játszott, majd 1999-től nyitottak az elektronikus zene irányába. 2000 elején elkészült a „The Bongo Song” című számuk, ami gyorsan a klubok kedvencévé vált és része lett a sydneyi 2000-es nyári olimpia nyitórendezvényének is.

SASH! az egyik legsikeresebb német DJ/producer csapat. Világszerte több mint 26 millió eladott lemezzel és több mint 65 arany és platina díjjal büszkélkedhetnek. Szegeden DJ SASH! szettjére bulizhatunk a jövő évi Deja Vu fesztiválon.

2022.12.04. 10:26

Polgár Juditot beiktatták a sakk Hírességek Csarnokába

2022.12.04. 10:00

Éljen A nagy Lebowski - Jeff Bridges 73 éves!

2022.12.03. 11:00

A Kabaré című musical bemutatójával nyitott meg a zenés színházzá átalakult párizsi Lido

2022.12.02. 16:00

Közel 20 év után itt az újabb karácsonyi Cliff Richard album

2022.12.02. 14:00

Bruce Lee-ről forgat életrajzi filmet Ang Lee

2022.12.02. 12:00

Minden idők legjobb klipje: 40 éves a Thriller!

2022.12.02. 10:00

UNESCO szellemi kulturális örökség lett a magyar vonós zenekari hagyomány és a lipicai lótenyésztés

2022.12.02. 08:00

Megérkezett a Melody Maker

2022.12.01. 16:00

Nem csökken a karácsonyi fenyők forgalma

2022.12.01. 14:00

Robert De Niro a Netflix új minisorozatában szerepelhet

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő