Vasárnap az iskolára készültünk a Hétvége Reggelben. Leirer Timi a Retro Rádió műsorvezetőivel idézte fel a sulis emlékeket, élményeket. Megtudhattuk azt is, milyen tanuló volt Várkonyi Attila.

“A felkeléssel sosem volt problémám, a kollégiumban ki is lógtam emiatt a sorból. Tisztán emlékszem arra a pár napra, amikor először mentem általános iskolába, amikor a szüleimmel Szegeden, a Kárász utcában vettünk meg mindent. Emlékszem a postaironra, a korongokra…” – mesélte.

Várkonyi Attila azt is elmondta, hogy annyira pici volt, hogy nem ért le a lába a székről, ezért kapott a tanítónénitől egy sámlit.

“A nagymamáimnak köszönhetően már tudtam olvasni, néha unatkoztam is egy kicsit, ezért elsőben megkaptam a Brúnó kapitány kalandjai című könyvet, és amíg a többiek a betűkkel ismerkedtek, én olvashattam. A számok országában is otthon éreztem magam – és hiába provokáltak, én mindig nagyon vártam az iskolát. Később, az egyetemi évek alatt felesleges időtöltésnek éreztem a nyári szünetet, dolgoztam is tanársegédként. Remélem, hogy a kislányom, Lilien is hasonlóan fog házzáállni. A tanulás mellett annyi jó dolog van a suliban, ezt nem érdemes elfelejteni.” – avatta be hallgatóinkat.

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

2021.10.21. 14:48

Eladó a Rémálom az Elm utcában című horrorban híressé vált ház

2021.10.21. 12:37

Paul McCartney és Lionel Richie is beiktat idén a Rock & Roll Hírességek Csarnokába

2021.10.21. 09:25

Eddig soha nem hallott dallal lepi meg a rajongóit az ABBA

2021.10.21. 07:41

Tűzgömböt láttak Magyarország felett

2021.10.20. 16:11

Angie 48 éve hódít

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő