Néhány hét múlva élőben nézhetjük a végig a banda texasi koncertjét – illetve majdnem élőben: az eltérő időzónák miatt a világ bizonyos részein, így Európában is csak a koncert másnapján kerül moziba koncertfilm. De lássuk, miről is van szó pontosan!

A Metallica egyedülálló, M72 címet viselő turnéjának egyik állomása Texas lesz, ahol augusztus 18-án és 20-án lépnek majd fel. A turné érdekessége, hogy minden városban kétszer is játszanak: ezeknek a „No Repeat Weekend”-eknek („Ismétlésmentes hétvégék”) a lényege pedig az, hogy mindkét estén teljesen különböző setlistet játszanak, azaz egyetlen dalnyi átfedés sincs a két koncert között.
Összesen 30 dalt játszanak majd egy este, amelyeket az 1983-as Kill ’Em Alltól kezdve az áprilisi 72 Seasonsig bezárólag, teljes 40 éves karrierjük megjelenéseiből válogattak össze. Emellett pedig egy technikai újítással is készültek: a legnagyobb rajongóknak fenntartott, kiemelt állóhely, azaz a „Snake Pit” köré építették a színpadot. Ide is jó néhány kamerát elhelyeznek majd az augusztusi estéken, hogy igazán a buli középpontjában érezhessük magunkat.
A legendás zenekar ugyanis olyanra készül, amit eddig még soha nem csináltak: élőben fogják közvetíteni koncertjüket, így a rajongók a világ számos pontján, mozikban élhetik át a fantasztikus Metallica-élményt.

Az Egyesült Államokban, és a hozzájuk közeli időzónákban található térségekben live streammel jut el a texasi AT&T Stadionból a mozikba a koncert; Európában, Latin-Amerikában, Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten pedig csúsztatva, augusztus 19-én és 21-én lesznek majd a vetítések.

A vetítések helyszíneiről és időpontjairól itt találsz bővebb információt: metallica.film

Fotó: Tim Saccenti

2023.09.22. 16:00

Kürtőskalácsokat kóstolhatunk az Állatkertben

2023.09.22. 14:00

Madonna 36 éve állt először a brit albumlista élére

2023.09.22. 12:00

Isten éltesse a 72 éves David Coverdale-t!

2023.09.22. 10:48

Még 1 koncert Presser Gáborral – a Retro Rádióval ott lehet a VIP főpróbán!

2023.09.22. 08:00

Megnyílt a Szépművészeti Renoir-kiállítása

2023.09.21. 14:00

A Doors-szal elveszhetünk a Mátrixban

2023.09.21. 12:00

Eric Clapton zenével támogatja Kennedy Jr. választási kampányát

2023.09.21. 10:00

Az Európai Filmakadémia életműdíjjal tünteti ki Vanessa Redgrave-et

2023.09.21. 08:00

Lewandowski lett a harmadik "százados"

2023.09.20. 16:00

Egészségfesztivált rendeznek a Városligetben vasárnap

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő