Leonard Albert Kravitz 1964. május 26-án született New Yorkban, öt évesen pedig már határozott elképzelése volt arról, hogy mi lesz, ha nagy lesz: zenész. Ma pedig már a legsikeresebb előadók közt tartják számon, aki 11 stúdióalbummal, több mint 40 millió eladott lemezzel, számtalan zenei díjjal – köztük 4 Grammy-vel – büszkélkedhet.

New York-i multikulturális művészcsaládba született, édesanyja Roxie Albertha Roker színésznő bahamai gyökerekkel rendelkezett, édesapja, Sy Kravitz orosz-zsidó származású televíziós producer volt. Lenny-t a szülei Leonard nagybátyja után nevezték el, aki Koreában esett el 1951-ben, alig 20 évesen.

A kis Lenny Manhattanben nőtt fel, és sok időt töltött a New York Theaterben, ahol édesanyja játszott. Roxie volt az, aki arra bíztatta a fiát, hogy zenével foglalkozzon. Lenny megtanult dobolni és gitározni, jazzt, R&B-t, operát, gospellt, blues zenét hallgatott. 15 évesen pedig eltökélte, hogy a zene lesz a hivatása. Elköltözött otthonról, barátokkal lógott, az autóikban aludt – és zenélt. Nagy kedvencétől, David Bowie-tól ihletve felvette a „Romeo Blue” művésznevet, a zenéjére pedig egy másik nagy példakép, Prince is óriási hatást gyakorolt abban az időben.

1974-ben újra visszatért a családjához, akikkel együtt Los Angelesbe költöztek, ahol a California Boys kórus tagja lett, akikkel három éven át lépett fel, klasszikus zenei darabokkal – énekelt többek közt a Metroplitan Operával is -, miközben olyan bandák és előadók zenéjét szívta magába, mint a Led Zeppelin, az Aerosmith, a Black Sabbath, a Pink Floyd, a Cream és a The Who. Lenny ekkor éppen a középiskolai tanulmányai végén jár, a „Beverly Hills” gimnáziumban érettségizett le, a rockzene egy másik, későbbi meghatározó alakjával, Slash-el együtt, akivel osztálytársak voltak. (Ugyanebbe az osztályba járt egyébként Nicolas Cage is…)

Lenny Kravitz azonban nem akart főiskolára menni, és meggyőzte az apját, hogy adjon neki annyi pénzt, amivel felvételeket tud készíteni, hogy beindítsa a zenei karrierjét. Már az első demo felvételével több kiadó érdeklődését is felkeltette, ám a szerződés feltétele az volt, hogy változtasson egy kicsit a stílusán, és a zenéje „eléggé fekete” legyen. Ezt Lenny Kravitz határozottan visszautasította.
Stílusát megtartva, végül 1989-ben jelentette meg a bemutatkozó albumát: a „Let Love Rule” óriási siker lett. A fiatal zenészt a szakma is nagy elismeréssel fogadta, nem véletlen, hogy nem sokkal a debütálása után Lenny Kravitz már Madonna számára írt dalt: ez volt a „Justify My Love”.

A következő mérföldkő a karrierjében az 1993-as „Are You Gonna Go My Way”, amelyről minden dal slágerré vált. Ez az album hozta meg a zenész számára az igazi hírnevet. Lenny Kravitz pedig azóta sem hagyja jó zene nélkül a rajongóit.
Nem véletlen, hogy négy felvételét is Grammy-díjjal jutalmazták: 1999-ben a “Fly Away”, 2000-ben az “American Woman”, 2001-ben az “Again” 2002-ben pedig “Dig In” hozta meg számára az elismerést.

Az évek során számos zenésztársával dogozott együtt, többek közt Michael Jacksonnal és régebbi példaképeivel, az Aerosmith-el, Mick Jaggarral is készített közös felvételeket, de ő írta és jegyezte producerként Vanessa Paradi 1992-es bemutatkozó albumát is. Közös projekteket jegyez Jay Z,-vel Drake-kel, Aviciival és Alicia Keys-el is.

Fotó: Rich Fury/Getty Images

2023.06.02. 14:00

Ma ünnepelné a születésnapját Charlie Watts

2023.06.02. 14:00

Ismét láthatjuk a Metallicát a mozikban

2023.06.02. 12:00

Sir Rod Stewart meggondolta magát – nem válik meg a zenei katalógusától

2023.06.01. 16:00

Színes ruhában és jó ügyeket támogatva emlékezzünk Lang Györgyire

2023.06.01. 14:43

Negyedszer is apa lesz Al Pacino

2023.06.01. 12:00

Morgan Freeman 86!

2023.06.01. 10:00

Messi újabb rekordot döntött

2023.06.01. 08:00

Egy nappal bővül az első Örvényesvölgy Fesztivál programja

2023.05.31. 16:00

A Metro 53 éve rögzítette az első magyar koncertlemezt

2023.05.31. 14:00

Celine Dion nem vállalja a turnézást

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő