A népszerű brit drámasorozat alapján készült első Downton mozifilm világszerte hatalmas siker volt, és 237 millió dolláros bevételt hozott a film készítőinek. A második rész is hasonló fogadtatásra számíthat, bár sajnos a bemutatóra várni kell tavaszig. Ám addig kapunk egy kis ízelítőt arról, mi történik Downtonban.

A Downton Abbey második mozi-változatát óriási várakozás előzte meg. A produkciót – a pandémia miatt a csak idén tavasszal vették fel, szigorú covid-ellenes intézkedések mellett. Az elhalasztott forgatás miatt sajnos a film idén karácsonyra tervezett bemutatója is csúszott, így a rajongóknak 2022 tavaszáig kell várniuk.

Jó hír viszont, hogy az előzetes spekulációkkal ellentétben Lady Violet vagyis Maggie Smith továbbra is szerepel a filmben – hiszen Lady Violet nélkül Downton Abbey nem lenne az, ami. Ezt az információt már a forgatás idején bejelentették az alkotók, mert a rajongók folyamatosan kérdésekkel ostromolták őket arról, hogy Lady Violet szerepel-e az új részben.

A Smith-kérdés egyébként jogos volt, mert a film készítői szívesen cukkolták azzal a nézőket, hogy esetleg megölik Dowager grófnőjét, aki maga is megjegyzi az első mozis részben, hogy talán már nem él sokáig. Egyébként Smith is, karakterben maradva, gonoszkodva részt vett a cukkolásban. Amikor az első mozifilm elkészítéséről felröppentek a találgatások, azt mondta félig tréfásan: csak azzal a feltétellel vállalja el a szerepet, ha a cselekmény a temetésével kezdődik. Mára kiderült, hogy a második mozifilm sem ilyen jelenettel indul, mint ahogyan az is, hogy a Downton Abbey: Egy új korszak bemutatója 2022. március 17-én lesz.

 

2021.12.06. 15:30

35 éve, Mikuláskor a Europe vezette a slágerlistát Nagy-Britanniában

2021.12.06. 12:00

Elmarad a Deep Purple-dobos együttesének budapesti koncertje

2021.12.06. 11:47

Elment Kóbor János

2021.12.06. 10:00

Ünnepelje a Retro Rádióval Demjén Ferenc 75. születésnapját – nyerjen páros jegyet a jubileumi nagykoncertre!

2021.12.06. 08:00

Idén is megnyílik a mézeskalács-kiállítás Vácrátóton

2021.12.05. 11:13

120 éve született Walt Disney

2021.12.05. 09:55

Többfelé megmaradt a hó és néhol újabb havazás várható

2021.12.04. 10:50

Éljen A nagy Lebowski - Jeff Bridges 72 éves!

2021.12.03. 16:27

Lewandowski az év játékosa

2021.12.03. 14:00

Klipet kapott a ZZ Top gitárosának karácsonyi dala

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő