Az októbertől látható Halloween az utolsó lesz a sorozatban. Az 1978-as John Carpenter-féle klasszikus folytatása, tehát nem vesz tudomást az évek során készült, eltérő színvonalú epizódoktól. Ez az utolsó rész elvarrja a szálakat, természetesen oly módon, hogy az első rész hősnője, Laurie Strode ismét kénytelen szembeszállni a késes gyilkossal.

„Nagy hiba lenne azt hinni, hogy az egykori bébicsősz olyan harcos amazon, mint Ellen Ripley az Alien-filmekből, vagy Buffy, a vámpírok réme – magyarázza a karaktert alakító Jamie Lee Curtis a Varietynek adott interjújában. – Már a történet elején is háttérbe szorított, kiábrándult gimnazista volt, aki szembetalálja magát rémálmával, az őrült gyilkossal. Ő nem egy kemény nő, hanem túlélő, akivel senki nem törődött az elmúlt negyven évben – ennyi idő telt el az első rész és a mostani utolsó története között.

Laurie negyven éven át mondogatta, hogy a gyilkos vissza fog jönni, de senki nem hallgatott rá. Az ebből fakadó frusztráció csap át most haragba, és ez ad erőt Laurie-nak a végső összecsapás során. Klasszikus, letisztult történetet kapunk, amely rémisztő, de egyben felemelő is.

Fotó: Flickr

2022.01.27. 16:00

Kihirdették a Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntő tányértémáját

2022.01.27. 14:00

Népszerűbbek a régi zenék az újaknál

2022.01.27. 12:00

Ma van a Csokoládétorta Nemzetközi Napja

2022.01.27. 10:00

Ma ünnepli 78. születésnapját a Pink Floyd dobosa

2022.01.27. 08:00

Első kiadású James Bond-kötetre is lehet licitálni egy magánkönyvtár árverésén

2022.01.26. 16:00

Az "Innuendo" 31 éve hódította meg a slágerlistákat

2022.01.26. 14:00

Ma lenne 67 éves Eddie Van Halen

2022.01.26. 12:00

Elton John koronavírusos - lemondta két koncertjét

2022.01.26. 10:00

Bob Dylan is eladta eredeti hangfelvételeit

2022.01.26. 08:00

Felismerik barátaik hangját a vízilovak

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő