Hamarosan nálunk is a mozikba kerül az Emma új adaptációja, amely Jane Austen talán legnépszerűbb regényéből készült, és nagyon kedvező fogadtatásban részesült a közönség és a kritika részéről. A címszereplő a 23 éves Anya Taylor-Joy, akit Hollywood egyik legnagyobb ígéretének tartanak. Sajátos módon készült fel a szerepre.

„Elkezdtem Emmaként élni – mesélte a színésznő a Vox.com-nak. – Úgy képzeltem el, hogy Emma a saját különbejáratú filmje főszereplőjének képzeli magát, ahol körülötte forog minden, és mindig az történik, amit ő akar. Aztán beüt a katasztrófa, mert hirtelen kiderül számára, hogy az élet nem ilyen, más törvények érvényesülnek. Ugyanakkor ez egy vígjáték, és nagyon élveztem, hogy egészen jól helytállok benne. Megnéztem párszor Howard Hawks klasszikus 1938-as filmjét, a Párducbébit, mert a rendezőnk, Autumn De Wilde azt szerette volna, hogy olyasfajta merész bohózati stílusban játsszunk.”

„Azt hiszem, akkor lettem igazi Emma, amikor fölvettem a pontosan rám szabott kosztümöket – folytatja a színésznő. – Lett egy nagyon különleges kabátom, aminek egészen fantasztikus a háta. Kitaláltam, hogy Emma szeret a válla fölött hátranézve beszélni, mert nem tud betelni a gyönyörű kabátjával.”

(Emma – hazai bemutató: 2020. március 12.)

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő