Jó hír, hogy a korábban Németországban karanténintézkedés alá vont jogászhallgató nő elhagyhatta a karantént, valamint a korábban Japánban már hosszú hetekre karanténintézkedések alá vont három magyar állampolgár is szerdán, illetve csütörtökön szintén elhagyhatja a karantént – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

Hangsúlyozta: minden korlátozó intézkedés alá vont magyar állampolgárral külföldön haladéktalanul felveszik a kapcsolatot és segítenek nekik mindabban, amiben a szabályok engedik.

Kiemelte: vannak új esetek is, egy magyar állampolgár Vietnamban került karanténba, mivel egy fertőzött személlyel utazott együtt egy repülőgépen.

A tárcavezető kifejtette: összesítést készítettek a külföldön karanténintézkedés alatt álló magyarokról. “Vannak jó híreink és vannak új eseteink is” – fogalmazott.
Közölte: az Oaklandben kikötött óceánjáró hajó fedélzetén két magyar állampolgár van, velük is felvették a kapcsolatot.

Elmondta: négy magyar állampolgár tartózkodik egy olyan maldív-szigeteki üdülőkomplexumban, amelyet a helyi hatóságok karanténintézkedés alá vontak.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.10.26. 14:38

Orosz állampolgár lett a Vad angyal

2021.10.26. 14:04

37 éve mutatták be a Terminátort

2021.10.26. 11:27

Charlie és Tátrai Band hétvége a Retro Rádióban – legyen ott a zenészek közös, rocktörténeti koncertjén!

2021.10.26. 08:04

Shakespeare IV. Henrikjének egy ritka kiadása eladó

2021.10.25. 16:26

Itt a harmadik dal az ABBA hamarosan megjelenő albumáról

2021.10.25. 14:58

A hét végén rendezik a Csabai Kolbászfesztivált

2021.10.25. 11:57

Federer-villamos közlekedik Bázelben

2021.10.25. 09:21

Ismét közös albumot készít a Grammy-díjas páros

2021.10.25. 08:08

A ''La Isla Bonita'' átlépte a félmilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő