A két színész lesz a díszvendége az 55. nemzetközi filmfesztiválnak a nyugat-csehországi Karlovy Varyban – jelentette be Jirí Bartoska, a fesztivál elnöke a Prágában tartott sajtótájékoztatón. A hagyományos filmszemlét idén a szokásosnál jó másfél hónappal később, augusztus 20. és 28. között rendezik.

A kétszeres Oscar-díjas Michael Caine a fesztivál ünnepélyes megnyitóján a világ filmművészetéhez való kiemelkedő hozzájárulásának elismeréseként veheti át a szemle Kristályglóbusz nevű díját. Johnny Depp a fesztiválelnök szerint elsősorban producerként lesz jelen Karlovy Varyban.

Múlt héten jelentették be, hogy Ethan Hawke amerikai színész, rendező, író is ellátogat a híres fürdővárosba, ahol megkapja a fesztiválelnök díját. A cseh filmesek közül ezt az elismerést Jan Sverák rendező veheti majd át.
Hétfőn a spanyolországi San Sebastián-i filmfesztivál rendezői jelentették be, hogy Johnny Deppet életműdíjjal jutalmazzák. Kedden a spanyol női filmesek vezető szervezete (Asociación de Mujeres Cineastas y de Medios Audiovisuales, CIMA) elítélte a döntést. Szerintük ezzel rontottak a nemzetközi fesztivál hírnevén, mivel az amerikai színésznek a brit The Sun újság ellen indított rágalmazási perében olyan ítéletet hozott tavaly egy brit bíróság, hogy “lényegében helytállóak” voltak a lap állításai, amelyek párkapcsolati erőszakkal vádolták a színészt.

Forrás: MTI

Fotó: George Pimentel/Getty Images, Jeff Spicer/Stringer/Getty Images

2021.11.27. 10:12

Állatvédők tiltakoznk amiért az európai állatkertek hím gorillákat akarnak leölni

2021.11.26. 16:00

Nagy Katalin himlőoltásról szóló levelét bocsátják árverésre Londonban

2021.11.26. 14:00

Megérkezett a Deep Purple vadonatúj albuma

2021.11.26. 12:00

Isten éltesse a ma 82 éves Tina Turnert!

2021.11.26. 10:00

Életet menthet a Tüzes Dalok hétvégéjén a Retro Rádióban!

2021.11.26. 08:00

Adventi falu, karácsonyi vásár, zenés előadások Szolnokon

2021.11.25. 14:00

Hollandiában egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a Mikulás "kilövésével" fenyegetett

2021.11.25. 12:00

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt

2021.11.25. 10:00

Lábadozik a Nagy-korallzátony

2021.11.25. 08:00

Csütörtökön kezdődik az Egerszegi Advent

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő