Johnny Depp nem ölti többé magára Gellert Grindelwald szerepét a Legendás állatok-filmsorozatban – ezt maga az amerikai színész jelentette be pénteken az Instagramon.

Az 57 éves filmsztár követőinek elmondta, hogy a Warner Bros. kérésére adja vissza a produkció főgonoszának szerepét. Hozzátette, hogy tiszteletben tartja és egyetért a stúdió kérésével – számolt be a The Variety című filmes portál.

Depp távozása a Harry Potter-filmek előzménysorozatából mindössze néhány nappal azután történt, hogy a színész első fokon elvesztette a The Sun brit bulvárlap ellen rágalmazás miatt indított perét.

A sztár azért perelte be a Sunt, mert a lap “feleségverőként” írt róla. Depp azonban tagadta, hogy bántotta volna volt feleségét, a nála 23 évvel fiatalabb Amber Heardöt. A színész megerősítette, hogy azt tervezi, fellebbez az ítélet ellen.

A Warner Bros. is megerősítette Depp távozását a sorozatból és köszönetet mondott a színésznek az eddigi munkájáért.

A stúdió szerint a széria harmadik részét már forgatják és Grindelwald szerepére új színészt keresnek. Az új epizód 2022 nyarán debütál világszerte a filmszínházakban. A stúdió ötrészesre tervezi a sorozatot.

Forrás: MTI, The Variety

Fotó: Kevin Winter/Getty Images)

2021.12.02. 11:59

Magyarországon is fellép az 50 éves jubileumát ünneplő Uriah Heep

2021.12.02. 10:00

Látványos bolygóegyüttállás várható december 10-én

2021.12.02. 08:00

Lesz jövőre busójárás Mohácson

2021.12.01. 16:00

Presser Gábor nyilvános főpróbát tart 2022-es koncertjei előtt

2021.12.01. 14:09

Beatles-könyv jelent meg magyarul, az angol kiadással egy időben

2021.12.01. 12:00

Deep Purple-klasszikusok Ian Paice-szel - Budapesten koncertezik a brit banda dobosa

2021.12.01. 10:00

Ma van a Magyar Rádiózás Napja!

2021.12.01. 08:00

A Sziámi együttes 25 év után ismét színpadra lép

2021.11.30. 16:26

Szigorodik az állatvédelmi törvény

2021.11.30. 14:00

Billy Idol 66!

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő