Tom Cruise, az egyik legsikeresebb hollywoodi filmsztár 1962. július 3-án született. Ő az egyetlen színész, aki hét egymást követő filmmel 100 millió dollárt meghaladó bevételt kaszált.

1990-ben, 1991-ben és 1997-ben a People magazin a világ legcsodálatosabb 50 embere közé választotta. 1995-ben az Empire magazin a történelem 100 legszexisebb filmcsillaga közé sorolta. Két évvel később pedig minden idők öt legnagyobb filmsztárja közé. 2002-ben és 2003-ban a Premiere magazin a 100 legbefolyásosabb ember listáján az első 20 közé, 2006-ban pedig Hollywood legbefolyásosabb színészének választotta, és a 2006-os lista 13. helyezettje lett.

2006-ban a Forbes magazin által publikált A 100 híresség listáján Cruise került az első helyre.
Cruise háromszor házasodott meg és három gyermeke van. Első felesége 1987 és 1990 között Mimi Rogers színésznő volt, és sokan úgy vélik, ő ismertette meg vele a szcientológiát. Második felesége 1990 és 2001 között Nicole Kidman volt, akivel a Mint a villám című film forgatásán ismerkedett meg 1989-ben. Kidmannel két gyermeket fogadtak örökbe, Isabella Jane-t és Conor Antonyt. 2001-től 2004-ig a spanyol származású színésznővel, Penélope Cruz-zal élt együtt.

Harmadik feleségével, Katie Holmesszal 2006-ban házasodtak össze, Olaszországban. Katie-től még ugyanebben az évben lánya született, Suri Cruise. 2012 júniusában Katie beadta a válókeresetet Tom ellen, gyermekelhelyezést is kérve, mivel az apa a kislányukat szcientológus iskolahajóra akarta küldeni, több évre.

Az 1996-os Mission: Impossible volt a színész első produceri munkája. Cruise filmjeit lehetetlen lenne felsorolni, olyan sikerek fűződnek a nevéhez mint a Top Gun, a Koktél, az Esőember, A cég, a Túl az Óperencián, a Jerry Maguire – A nagy hátraarc, a Vanília égbolt, a Valkűr, a Mission: Impossible sorozat, a Mindörökké Rock, vagy a Barry Seal: A beszállító.

Forrás: Wikipedia, Retro Rádió

2019.06.18. 12:38

Csinos ejtőernyősbe szeretett bele Tom Cruise?

2018.08.02. 08:26

A Mission: Impossible – Utóhatás a sorozat legjobb nyitását produkálta

2019.11.21. 08:47

Merész trükkel vették rá Tom Cruise-t a Top Gun főszerepére

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő