Az idei, 53. Kékszalag Nagydíjon is több mint hatszáz hajó részvételére számít július 22-én 9 órakor a Magyar Vitorlás Szövetség, az MVSZ.

Az első alkalommal 1934-ben, majd 2001-től megszakítás nélkül megtartott tradicionális Balaton-kerülő csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a programok tekintetében lesznek ugyan változások, de a balatonfüredi rajt és cél, valamint a légvonalban 155 kilométeres távolság továbbra is adott.

Gerendy Zoltán, az MVSZ elnöke kiemelte: az idei esztendőben is a vitorlázás ünnepe lesz a Kékszalag, amire nemcsak a versenyzők készülnek, hanem a szövetség is.
“A háttérben nagyon sokan dolgoznak azért, hogy sikeres legyen a lebonyolítás. Azt sem szabad elfelejteni, hogy több mint ötszáz hajóról beszélünk, ami közel háromezer vitorlázót jelent, ennyi hajó egyidejű jelenléte a tavon már önmagában is rendkívül nagy esemény, különösen ha versenyeznek egymással” – közölte.

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára hangsúlyozta: változatlanul kiemelten kezelik a versenyzők és versenyrendezők egészségének megőrzését, ezért számos ezzel kapcsolatos óvintézkedést vezettek be. Hozzátette: idén 24 kategóriában hirdetnek győztest, a nevezésre ezúttal is az Anna Grand Hotelben kerül sor július 21-én, amely nap különlegessége lesz, hogy 17 órától a balatonfüredi Vitorlás tér lesz a házigazdája az első magyar E-Sailing bajnokság fináléjának.

Tavaly – amikor 27 hajóosztályban 535 hajó nevezett – a Vándor Róbert kormányozta RSM 2 katamarán nyert, a győztes legénység közel 18 órát töltött a vízen, hiszen a szél nem volt túl kegyes a résztvevőkhöz. A címvédő csapat vezetőjeként Kalocsai Zsolt elmondta: nehéz versenyre számít, amelyben a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is kiélezett csatát kell majd vívni a győzelemért a nagyon kiegyensúlyozott mezőnyben. Hozzátette: rengeteget edzettek, és szeretnék megvédeni címüket, ebben reálisan három-négy potenciális riválisra számít.

A résztvevőknek negyvennyolc órája van a Kékszalag távjának teljesítésére, a viadalt ezúttal is élőben közvetíti az M4 Sport, míg a versenyen új nyomkövetési rendszer mutatkozik be. Utóbbi az első olyan technikai megoldás, amely összeköttetésben áll az MVSZ versenyadminisztrációs rendszerével is, valamint képes valós idejű adatátadásra külső rendszerek felé.

Forrás: MTI

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

2021.10.21. 14:48

Eladó a Rémálom az Elm utcában című horrorban híressé vált ház

2021.10.21. 12:37

Paul McCartney és Lionel Richie is beiktat idén a Rock & Roll Hírességek Csarnokába

2021.10.21. 09:25

Eddig soha nem hallott dallal lepi meg a rajongóit az ABBA

2021.10.21. 07:41

Tűzgömböt láttak Magyarország felett

2021.10.20. 16:11

Angie 48 éve hódít

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő