Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan betegünk is van, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este a közösségi oldalán, miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében.

Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba szállították őket – mondta.

Megjelent a koronavírus-fertőzés az országban. Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk. Minden nap délben ülésezik az operatív törzs és utána tájékoztatják a sajtót – mondta a kormányfő.

Hozzátette: az operatív törzs megállapította, hogy a védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel rendelkezésre áll, így van megfelelő létszámú, felkészült orvos és ápoló, eszközök, például maszkok, és a helyzet kezeléséhez szükséges jogszabályok, melyek alapján az orvosok rendőrök, közigazgatási szakemberek végezhetik munkájukat.

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa szerdán kora este rendkívüli sajtótájékoztatón közölte: a két iráni diákon elvégzett laboratóriumi tesztek a megerősítő vizsgálatokkal együtt pozitívnak bizonyultak. Mindkét elkülönített fertőzött jó állapotban van, enyhe tüneteik vannak és nem lázasak, “fizikálisan teljesen jól vannak” – ismertette.

A főorvos hozzátette: szerda délután a két diákkal együtt lakó személyeket, egyikük feleségét, illetve a másik fertőzött barátnőjét szintén elkülönítették a kórház koronavírus-gyanús betegek ellátására fenntartott izolált kórtermében.

Szlávik János tájékoztatása szerint jelenleg folyamatban van annak vizsgálta, hogy a fertőzöttek miként kapták meg a betegséget és merre jártak Magyarországon. Ők kórházban maradnak teljes izolációban, egészen a teljes gyógyulásukig, azt pedig különböző orvosi kritériumok alapján állapítják majd meg – mondta.

Újságírói kérdésre beszámolt arról, hogy mindkét fertőzött a közelmúltban Iránban járt, ahol az iráni újévet ünnepelték a családjukkal. Egyikük saját maga jelentkezett tesztelésre, a másik érintetten pedig a jelentkező enyhe tünetek miatt végezték el a vírustesztet.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hangsúlyozta, hogy az operatív törzs tovább folytatja a lakosság tájékoztatását Facebook-oldalukon, felkészültek a telefonos zöldszámon érkező hívások fogadására, illetve az elektronikus levélben érkező kérdések megválaszolására is.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Kovács Attila

2021.10.19. 16:37

Budapesten ad kondcertet jövőre a Pet Shop Boys

2021.10.19. 15:17

Mel Brooks 40 év után folytatja a történetét

2021.10.19. 11:33

34 éves az INXS legsikeresebb albuma

2021.10.19. 09:36

Karácsonyi EP-vel robbantja be az ünnepi szezont a Blondie

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő