Több magyar irodalmi ritkaság mellett egy mindeddig ismeretlen és kiadatlan József Attila vers kéziratára is lehet licitálni egy antikvár aukcióm.

A kézzel írt, nyolcsoros költeményt 1935. március 8-án vetette papírra József Attila töltőtollal egy noteszbe. A vers címe Edit, címzettje József Attila analitikusa és szerelme, Gyömrői Edit. Az eddig ismeretlen vers nem egy korai zsenge költemény, hanem már József Attila érett korszakából származik.
Legutoljára 17 évvel ezelőtt találtak Magyarországon a kutatók előtt ismeretlen József Attila-verset. A kéziratlapot 1945-ben a rendőrség kobozta el tulajdonosától, Barta István bankhivatalnoktól, aki József Attila közeli barátja volt élete utolsó éveiben. Az erről szóló igazolás egy szintén ugyanakkor elkobzott kötetből, Ballagi Mór Uj teljes magyar és német szótárából került elő, amelyet Arany János dedikált 1881-ben. A kötet, amely eredetileg akár József Attila könyvtárának darabja is lehetett, szintén szerepel az árverésen.

Az aukció összesen 223 tétele között van Radnóti Miklós Pogány köszöntő című aláírt és számozott könyve. Ez volt a költő első önálló verseskötete, amelynek első 25 példánya Túri-Tauber Vilmos illusztrációval együtt jelent meg. Az árverésre kínált példányban az illusztrációk mellett Túri-Tauber Vilmos és Radnóti Miklós kézjegye is megtalálható.

Szerepel az árverésen Gárdonyi Géza A kékszemü Dávidkáné című kisregényének dedikált példánya. Az Egri csillagok “melléktermékeként” született, török időkben játszódó történet első kiadását a szerző Werner Adolf Vilmosnak írta alá. A ciszterci szerzetes és irodalomtörténész egyike volt azoknak, akik utoljára beszélhettek az íróval.

Az aukción licitálni lehet még mások mellett Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, Füst Milán, Gobbi Hilda, Puskás Ferenc, Kertész Imre, Babits Mihály, Boncza Berta és Rákosi Mátyás kézjegyével ellátott kötetekre is.

A dedikált vagy autográf bejegyzéssel ellátott könyveket kínáló árverésen csütörtöktől tíz napig lehet licitálni az antikvarium.hu portál online árverésén.

Forrás: MTI

2021.10.19. 08:06

Virtuális tárlat mutatja be Dajka Margit pályáját

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő