A néhai manchesteri Joy Division romjain 1980-ban alakult New Order számos koncertanyagot publikált az elmúlt négy évtizedben. A most megjelent, a csapat egyetlen 2018-as angliai koncertjének felvételét tartalmazó Education, Entertainment, Recreation című kiadvány talán az eddigi legigényesebb.

A New Order – a mai felállásban Bernard Sumner, Stephen Morris, Gillian Gilbert, Phil Cunningham és Tom Chapman zenél – 2011 óta már Peter Hook basszusgitáros nélkül járja a világot és készít lemezeket. A koncertekről nem hiányozhatnak a régi nagy slágerek, köztük a Blue Monday, a Temptation, a True Faith, a The Perfect Kiss, a Bizarre Love Triangle, a Regret vagy a Crystal.

Ezek a dalok elhangzottak 2018. november 9-én a híres londoni Alexander Palace-ben adott koncerten is, ám mellettük számos kevéssé ismert, illetve élőben ritkán elhangzó szám (Vanishing Point, Love Vigilantes, Sub-Culture, Ultraviolence) szerepel a felhozatalban. A két óra húsz perces műsorban a Joy Division négy dala is helyett kapott, köztük a Love Will Tear Us Apart.

A kiadvány magyar vonatkozása, hogy a koncert Richard Wagner A Rajna kincse című operájának előjátékával indul: a bejátszás a Bécsi Filharmonikus Zenekar felvétele, amelyen a karmester Solti György volt. A felvétel 2 CD, 2 CD+Blue-ray, 3 vinyl, valamint egy ezeket együtt és további extrákat tartalmazó dobozban is elérhető.

Forrás: MTI

Fotó: Rob Ball/Getty Images

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

2021.10.14. 17:12

Levette a Brown Sugart turnéja dallistájáról a Rolling Stones

2021.10.14. 13:29

Micimackó, az örök medvebocs 95 éves!

2021.10.14. 11:44

Több mint 10 centiméter hó hullott a Bükkben

2021.10.14. 11:25

Ma van a desszert napja!

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő