A kisiparosok és az építőipar ágazata lesz az első, amelyben újraindulhat a munka az olasz kormány tervei szerint.

Az interneten tartott megbeszélésről kiszivárgott információk szerint több mint 2,8 millió olasz dolgozó térhet vissza munkahelyére az újraindulásra megjelölt május 4. dátumtól.

Elsőként az építőiparban vehetik fel ismét a munkát, valamint a kisipari ágazatban. Ehhez mindenekelőtt a tömegközlekedés szabályozására van szükség: az adatok szerint a kézművesek és az építkezéseken dolgozó munkások tizenöt százaléka tömegközlekedéssel jár munkába. Az elképzelések között szerepel, hogy a buszokon, villamoson, metrón csak minden második ülőhelyet lehet majd elfoglalni, vagy egyszerre meghatározott számú utast engednek felszállni, ami az olasz nagyvárosok egyébként is kaotikus tömegközlekedésében jelentős nehézségeket teremthet.

A többi termelési ágazatban május második felétől indulhatnak újra.

A tervek között szerepel a kijárási korlátozások részleges enyhítése – a szájmaszk és védőkesztyű kötelező használata mellett – az utcákon is. A hetvenévesnél idősebbeknek továbbra sem tanácsolják a súlyos indok nélküli utcán tartózkodást, a fiataloknak pedig elő akarják írni, hogy legfeljebb egyszerre hárman, kétméteres távolságtartással találkozzanak egymással. Az elsők között nyitnák meg a ruhaüzleteket, melyekben kötelezővé teszik a felpróbált ruhák fertőtlenítését. A hivatalokban, ahol csak lehetséges, fenntartják a távmunkavégzést.

A klímaberendezések kizárólag akkor kapcsolhatók be, ha megfelelnek a járványügyi előírásoknak.

Az oktatási intézményeket nem nyitják ki újra szeptemberig, ami széles társadalmi vitát indított el, mivel az édesanyák azt kérdezik, hogyan térjenek vissza dolgozni, ha a gyerekek nem járnak iskolába, és a nagyszülők sem segíthetnek nekik. Önkéntesen letölthető okostelefonos alkalmazást is bevezetnek az olaszok mozgásának feltérképezésére.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy bár a járványgörbe lefelé ível, a fertőzéshelyzet továbbra is “komoly, nem szabad túl korán győzelmet ünnepelni, még nincs vége a járvánnyal szembeni küzdelemnek”.

Lombardia bejelentette, hogy az immunitásszintet felmérő vérvizsgálatot indít csütörtöktől a járványtól leginkább érintett Bergamo, Brescia, Lodi, és Cremona városában, majd hétfőtől az egész tartományban. Elsőként mintegy félmillió egészségügyi dolgozót tesztelnek, a becslések szerint a 10 milliós régió lakosságának tíz-tizenöt százaléka mutathat immunitást.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

2021.10.23. 15:37

Az 56-os forradalom amerikai emlékhelyeire látogathatunk egy applikáció segítségével

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

2021.10.21. 15:51

24 éve Elton John bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe

2021.10.21. 14:48

Eladó a Rémálom az Elm utcában című horrorban híressé vált ház

2021.10.21. 12:37

Paul McCartney és Lionel Richie is beiktat idén a Rock & Roll Hírességek Csarnokába

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő