Látványos égi jelenség várható december 10-én, amikor egyszerre négy égitest: a Vénusz, a Szaturnusz, a Jupiter és a Hold együttálása figyelhető meg a téli égbolton.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint december 10-én éjjel hosszú kozmikus vonalat rajzolnak szemünk elé az égitestek, amelyek 15-20 fok távolságra lesznek majd egymástól. A jelenség megfigyeléséhez távcsőre sem lesz szükség, az együttállás szabad szemmel mutatja majd meg igazi szépségét.
Az égi jelenség naplemente után fokozatosan bontakozik ki, mind a négy égitest 17 órakor látható majd teljes pompájában.

Az Esthajnalcsillag, másnéven Vénusz olyan fényes lesz, hogy akár a napnyugta pillanatában is látható már. Második a sorban a Szaturnusz, mely naracssárgás csillagként jelenik meg az égbolton a sötétedés beálltával. Látszó átmérője a legkisebb a megfigyelhető bolygók közül, korongjának megpillantásához 20-30-szoros nagyítású távcső szükséges.

A Jupiter, mivel még magasan jár az égen, kiválóan megfigyelhető december 10-én. Egy legalább 10-szeres nagyítású kézitávcsőben a körülötte keringő Galilei-holdak is felbukkannak, bal oldalán az Io és az Europa, jobb oldalán a Callisto és a Ganymedes tartózkodik majd. Nagyobb nagyításon a bolygó egyenlítői felhősávjai, és ezek felhőörvényi, fodrai is láthatóak.

A “bolygósorakozót” végül a Hold zárja. Egy kézitávcsővel akár a sötét holdi tengerek, valamint néhány kráter is megfigyelhető rajta a fény-árnyék határon.

Szilveszterkor a bolygókhoz még a Merkúr is csatlakozik, így január 4-én, a Vénusz-Merkúr-Hold-Szaturnusz-Jupiter ötös együttállása köszönti az újévet.

Az égitestek együttállását a fővárosban, a Svábhegyi Csillagvizsgálóban, Budapest legnagyobb bemutató távcsövével is megfigyelhetik az érdeklődők.

Forrás: MTI

A fotó illusztráció: Pixabay

2022.01.27. 16:00

Kihirdették a Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntő tányértémáját

2022.01.27. 14:00

Népszerűbbek a régi zenék az újaknál

2022.01.27. 12:00

Ma van a Csokoládétorta Nemzetközi Napja

2022.01.27. 10:00

Ma ünnepli 78. születésnapját a Pink Floyd dobosa

2022.01.27. 08:00

Első kiadású James Bond-kötetre is lehet licitálni egy magánkönyvtár árverésén

2022.01.26. 16:00

Az "Innuendo" 31 éve hódította meg a slágerlistákat

2022.01.26. 14:00

Ma lenne 67 éves Eddie Van Halen

2022.01.26. 12:00

Elton John koronavírusos - lemondta két koncertjét

2022.01.26. 10:00

Bob Dylan is eladta eredeti hangfelvételeit

2022.01.26. 08:00

Felismerik barátaik hangját a vízilovak

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő