Koronavírus-fertőzött hajléktalanok számára bérelt ki egy luxusszállodát Prága önkormányzata. A szabad szállodai szobákba azok a fedél nélkül élő emberek is karanténba vonulhatnak, akik kapcsolatba kerültek covidos társaikkal.

Csehország az koronavírus által leginkább sújtott európai országok közé tartozik. A prágai városatyák úgy döntöttek, hogy az amúgy is üres szállodák – függetlenül a csillagaik számától – ebben a nehéz helyzetben jó ügyet szolgálhatnak. Így az egyik hotel máris új funkciót kapott: koronavírusos hajléktalanokat fogadott be, akik ott gyógyulhatnak.

Ludmila Tomesova, a prágai szociális központ igazgató-helyettese elmondta, hogy a beteg fedél nélküli emberek számára a teljeskörű orvosi ellátás mellett, napi háromszori étkezést biztosítanak, emellett a szállodai szobák nyújtotta kényelemben lábadozhatnak. Így a hotel teljes kapacitással üzemel – még ha nem is a megszokott vendégkörrel – tette hozzá a Tomesova, aki a Prága központjában található négycsillagos szállodában adott interjút a német Reutesr hírügynökségnek.

A luxushotel, amely november óta krízisközpontként működik, jelenleg nagyjából 250 beteg vagy fertőzés-gyanús hajléktalan ideiglenes otthona.

Ludmila Tomesova azt is hangsúlyozta, hogy Prága városa, ahol hivatalosan 4500 regisztrált hajléktalan van, igyekszik mindenben segíteni a rászorulóknak, többek közt abban is, hogy szállást találjanak – azután hogy negatív teszt birtokában elhagyják a szállodát.

Fotó: Pxhere

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

2021.10.14. 17:12

Levette a Brown Sugart turnéja dallistájáról a Rolling Stones

2021.10.14. 13:29

Micimackó, az örök medvebocs 95 éves!

2021.10.14. 11:44

Több mint 10 centiméter hó hullott a Bükkben

2021.10.14. 11:25

Ma van a desszert napja!

2021.10.14. 09:31

Megérkezett Bryan Adams új dala

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő