Több eseménnyel is megemlékezik a 2014-ben elhunyt Jancsó Miklós filmrendezőről születésének 100. évfordulója alkalmából a ma kezdődő Budapesti Őszi Fesztivál, amely október 10-ig megújult formában várja a közönséget.

Az idei fesztiválra több mint százötven programmal készülnek a szervezők. A rendezvény vasárnapi nyitókoncertjével Jancsó Miklós születésének 100. évfordulóját ünneplik a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
A filmrendező személyét és szellemiségét idézi meg előadásokkal, beszélgetésekkel, vetítéssel a FreeSzemle a Marczibányi Téri Művelődési Központban és a munkatársak visszaemlékezése a FUGÁ-ban.

Az Örkény Színház dupla bemutatót tart Bodó Viktor és Kovács D. Dániel rendezésében. A Rumbach utcai zsinagógában Mészöly-estet ad Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska, Kondor Ádám és Krasznahorkai László műveit mutatja be a Metrum Ensemble, Dukay Barnabást ünnepli a Sound Collective.
Négy kerületben valósulnak meg a helyi jellegzetességekre építő programsorozatok. Az I. kerületben a #szellemóriásokvára elnevezésű rendezvények a korszakos zsenik művészetét idézik fel, a II. kerületben a #margitköz a Margit körút sokáig kihasználatlan tereit tölti meg élettel, a VIII. kerületben az #ezerhangújózsefváros a multikulturális hagyományokat és törekvéseket mutatja be, míg a XI. kerületben az #ablakabartókra új perspektívákat nyit és határátlépésekre hív.
A 700 éve elhunyt Dante műveit Hegymegi Máté rendezése, Gyabronka József monodrámája, Nádasdy Ádám előadása, és az olasz NoGravity fizikai illúziószínháza idézi meg.
Először lesz Magyarországon látható Schilling Árpád zágrábi rendezése, Néder Panni berlini előadása és Fehér Ferenc Hannoverben készült koreográfiája, de az amerikai-kanadai Viano Kvartett is első alkalommal mutatkozik be a magyar közönségnek.

A Budapesti Őszi Fesztivál égisze alatt valósul meg a 20. UH Fest, az V. Tantermi Színházi Szemle a Jurányi Házban és az OISTAT magyar központjának látványtervezői kiállítása a margitszigeti Palackozóban.
A fesztivál keretében rendezik meg a Határtalan Design című kiállítást a Kiscelli Múzeumban, valamint a (D)open your move címmel az urban dance és a kortárs tánc találkozását a Trafóban.

A fesztivál programján szerepel továbbá a Budapest100 a Bartók Béla úton és az I. Józsefvárosi Jazzfesztivál a Rákóczi téri Csarnokban.

Forrás: MTI

Fotó:Facebook/ Budapesti Őszi Fesztivál

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

2021.10.23. 15:37

Az 56-os forradalom amerikai emlékhelyeire látogathatunk egy applikáció segítségével

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

2021.10.21. 15:51

24 éve Elton John bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe

2021.10.21. 14:48

Eladó a Rémálom az Elm utcában című horrorban híressé vált ház

2021.10.21. 12:37

Paul McCartney és Lionel Richie is beiktat idén a Rock & Roll Hírességek Csarnokába

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő