Az első világháborút lezáró békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján, június 4-én, 16 óra 32 perckor a táncosok élőzenével kísért produkciója lesz látható a Hősök terén.

Csütörtökön 16 órától érkeznek a táncosok a Hősök terére, ahol a közös tánc koreográfusa, Berecz István táncművész-koreográfus, a Fölszállott a páva verseny 2012-es szólótánc győztese várja őket és vezeti a Táncszáz elnevezésű közös fellépést.

A mintegy 20 perces bemutató során a jellegzetes magyar néptáncok egyvelegét láthatják azok, akik eljönnek a helyszínre, az élőzenére készült koreográfia a magyarság összetartozásának szimbóluma lesz.

“Reméljük, hogy valamikor ősszel, amikor már lehet tömegrendezvényeket szervezni, nagyobb méretekben és résztvevői számmal is meg tudjuk szervezni azt a rendezvényt, ami néptánccal, zenével emlékeztet a száz évvel ezelőtt történtekre. A néptánc az egyik legfontosabb és legszebb közös kulturális kincsünk, illő hát, hogy a tragikus trianoni döntés kerek évfordulóján a közös néptánccal mutassuk meg: összetartoztunk és összetartozunk” – idézi a kommüniké Szabó Lászlót, az esemény ötletgazdáját, a programot szervező Magyar Teátrumi Társaság titkárát.

“Olyan összeállítást készítettem, amely szimbolizálja a magyar néptánc sokszínűségét, erejét és lendületét. Az emlékezésen részt vevő száz táncos nagy örömmel vállalta a közös táncot, mindannyiunknak nagy élmény lesz megmutatni a magyar néptánc összetartó erejét” – idézi az összegzés Berecz Istvánt, a Táncszáz esemény házigazdáját és a közös tánc koreográfusát.

Néptáncos film is készült:

Az Összetartozás100folk – Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét elnevezésű kezdeményezés szervezői arra kérték a táncosokat, hogy környezetük emblematikus helyszínein készítsenek 1-2 percnyi videófelvételt szólóban vagy párban, bemutatva saját vidékük, vagy más táj tánchagyományát.

A közzétett anyagokból június 4-ére egy szerkesztett film készül, mely a közösségi médiában látható majd.

Forrás: MTI, Magyar Teátrumi Társaság
Fotó: MTI/Balázs Attila (A fotón a A Nyírség Táncegyüttes tagjai láthatók)

2021.11.27. 10:12

Állatvédők tiltakoznk amiért az európai állatkertek hím gorillákat akarnak leölni

2021.11.26. 16:00

Nagy Katalin himlőoltásról szóló levelét bocsátják árverésre Londonban

2021.11.26. 14:00

Megérkezett a Deep Purple vadonatúj albuma

2021.11.26. 12:00

Isten éltesse a ma 82 éves Tina Turnert!

2021.11.26. 10:00

Életet menthet a Tüzes Dalok hétvégéjén a Retro Rádióban!

2021.11.26. 08:00

Adventi falu, karácsonyi vásár, zenés előadások Szolnokon

2021.11.25. 14:00

Hollandiában egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a Mikulás "kilövésével" fenyegetett

2021.11.25. 12:00

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt

2021.11.25. 10:00

Lábadozik a Nagy-korallzátony

2021.11.25. 08:00

Csütörtökön kezdődik az Egerszegi Advent

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő