„A Rolling Stones nem létezne, ha nem lenne Charlie Watts” – mondta Keith Richards a Rolling Stones dobosáról. A zenekar leghangosabb és egyben legvisszafogottabb tagja mindig is kilógott a lázadó zenésztársai közül, de egyben volt ő az, aki mindig biztosította az egyensúlyt a zenekarban. Lars Ulrich, a Metallica dobosa pedig úgy nevezte Watts-ot: „az én térképem a zenében”. A Rollin Stones legendás tagja, aki lassan két éve nincsen velünk, ma lenn 82 éves.

Charlie Wattsban a lázadó rocker szikrája sem volt meg és megtestesítette mindannak az ellenkezőjét, amit a Stones imidzséről gondoltak, mégis ő az, aki nélkül a Rolling Stones nem létezne még ma is -vélik a zenekar tagjai. Az évek során ugyanis Charlie józanságának és diplomáciai érzékének köszönhetően rendeződött számos helyzet a zenekar körül, ő volt az, akinek mindig sikerült lecsillapítani a lobbanékony és impulzív Mick Jaggert és Keith Richards közti ellentéteket. Egy interjúban Richards be is ismerte, hogy „a Rolling Stones nem létezne,ha nem lenne Charlie Watts”.
Watts soha nem szeretette előtérben lenni, mégis az ahogyan rezzenéstelen arccal üti a dobokat, a tomboló koncerteken, a Rolling Stones egyik védjegyévé vált.
„Charlie adja meg nekem a szabadságot, hogy szárnyaljak a színpadon” – mondta szintén Keith Richards a barátjáról és zenésztársáról, aki a Roling Stone magazin szerint minden idők 12. legjobb dobosa.
Watts soha nem szeretett előtérben lenni, mégis az, ahogyan rezzenéstelen arccal ütötte a dobokat, a tomboló koncerteken, a Rolling Stones egyik védjegyévé vált – és mindig is ott lesz a dobok mögött és a Stones zenéjében.
Charles “Charlie” Robert Watts London Kingsbury negyedében született 1941. június 2-án, az apja kamionsofőr volt, de Charlie-t sokkal jobban érdekelték a művészetek és grafikusnak tanult, a diákévei alatt zenélt a Blues Incorporated zenekarban amelynek Brian Jones és Mick Jagger is tagjai voltak. 1962-ben azonban kiléptek a bandából, hogy megalapítsák a The Rolling Stonest. Egy évvel később Charlie Watts otthagyta a grafikusi állását, hogy ő is csatlakozzon a bandához.
És bár 60 éven át volt tagja a világ egyik leghíresebb rock zenekarának, a tipikus rocksztár attitűd nagyon messze állt Charlie Wattstól. A farmer és a bőrdzseki helyett például az öltönyt kedvelte és a kikapcsolódásként jazzt hallgatott. Igaz, az évek során neki is meggyűlt a baja az alkohollal és a drogokkal, de sikeresen leküzdötte a problémát, és egy időre a torokrákot is – a betegség azonban 2021. augusztus 24-én legyőzte.
A hírnév mindíg is hidegen hagyta, és saját bevallása szerint az utolső percig feszengett, amikor a koncertek végén a meghajláshoz ki kellett merészkednie a dobok mögül a tomboló közönség elé. 1964 óta élt boldog házasságban a feleségével Shirley Ann Shepherddel – aki csupán egy évvel élte túl szeretett frjét-, és soha sem tagadta, hogy nem nagyon szert kimozdulni otthonról, a turnézást pedig kifejezetten utálta.
„Gyűlölök elmenni itthonról. Szeretem amit csinálok, de szeretek minden este hazamenni” – nyilatkozta egyszer.
Mi pedig gyűlöljük, hogy elment…
Fotó: Chris McKay/Getty Images