1962-ben ezen a napon, november 19-én született az Oscar-díjas színésznő.

Jodie már 1965-ben reklámokban szerepelt, majd később szórakoztató sorozatokban is felbukkant. 1969-ben debütált a Mayberry R.F.D. című filmben.

1970 óta több mint 50 filmben vagy tévéjátékban láthatták őt a nézők, első főszerepét 1972-ben, a Napóleon és Samantha című produkcióban játszotta.

Egyik legemlékezetesebb és legemblematikusabb szerepét a Taxisofőrben nyújtotta, melyért először jelölték Oscar-díjra. A ma már klasszikusnak számító mű olyan hatással bírt, hogy egy bizonyos John Hinckley azt állította, hogy a Taxisofőrben látott Jodie Foster figyelmét szerette volna felkelteni tettével, amikor rálőtt Ronald Reagan amerikai elnökre.

Oscart kapott másik fantasztikus alakításáért, Clarice Starling nyomozó szerepéért a Bárányok hallgatnak-ban.
A következő nagy filmes szerepe a Kapcsolat volt, ahol Matthew McConaughey volt a partnere. A 2000-es évek elején a Pánikszoba című filmben tűnt fel Kristen Stewart, Forest Whitaker és Jared Leto színészek mellett. 2006-ban Denzel Washington és Clive Owen partnere volt A belső ember című filmben.

Az utóbbi években inkább a kamera mögött dolgozik, 2015-ben az Orange is a New Black című sorozat egyes epizódjait rendezte, majd 2016-ban a Pénzes cápa című filmet is, melyben George Clooney a főszereplő.

2014-ben elvette barátnőjét Alexandra Hedisont. (Wikipedia)

Fotó: Puzzlepix

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő