A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.

Egész napos online programot hirdetett meg a Magyar Versmondók Egyesülete a költészet napjára; szombaton mintegy száz külföldön élő magyar mond majd verset a Facebookon. Mint írják, “A világ vagyok” címmel, József Attila – A Dunánál című versének idézetével indítják el szombaton az online programot, amelyben kétórás bejelentkezések közben csaknem száz külföldön élő magyar mond majd verset.

A világ különböző részein élő magyarok, a karantén miatt elzárva, saját otthoni környezetükben vállalták, hogy elmondanak egy általuk választott magyar verset. A klasszikus és a kortárs irodalom gyöngyszemeit hallhatják a nézők, akik bekapcsolódhatnak és kommentelhetnek – olvasható a közleményben.
Bejelentkezik versmondó a Vajdaságból, Szerbiából, Szlovéniából, Erdélyből, Szlovákiából éppúgy, mint Angliából, Skóciából, Németországból, az Egyesült Államok és Kanada számos államából és Ausztráliából is.

A közvetítések szombaton délelőtt 10 órakor indulnak Lutter Imre Facebook-oldalán, ahol kétóránként következnek az újabb versblokkok, amelyekben versfilmek és a Nemzeti VERSeny versklipjei is helyet kapnak. Az utolsó, hatodik élő bejelentkezés egy verses kívánságműsor lesz, este 8 órától, amelynek keretében a nézők előre kérhetnek verset, amelyet a versmondó művész tolmácsol, vagy mutat be filmen.
Az online rendezvénynél százezres nagyságrendű látogatószámra számítanak.

További online programok:

A Magyar Napló Kiadó a magyar költészet napja alkalmából, valamint a veszélyhelyzet okozta nehézségekre tekintettel teszi ingyenesen letölthetővé irodalmi magazinjának idei második számát – olvasható a Magyar Napló közleményében.
A József Attila életművét és munkásságát bemutató lapszámot április 11-én 10 és 18 óra között lehet letölteni a magyarnaplo.hu oldalon.

Ugyancsak a magyar költészet napja alkalmából indítja útjára az Örkény Színház társulata a Vers csak neked elnevezésű akcióját, amelyre csütörtöktől a színház honlapján, péntektől telefonon is lehet jelentkezni.
A színház közleménye szerint az akció résztvevői kiválasztják kedvenc költőjüket, majd a társulat egyik tagja attól a költőtől ad elő verset telefonon keresztül. Az akció június 21-ig tart, addig a társulat 25 tagja minden nap telefonál. A tervek szerint az akcióval mintegy 2500 magányos vagy csak élőszóra vágyó embert érnek majd el.

A Martonvásári Színjátszók Közössége hétfő óta a tagjai által készített versvideókból tesz közzé egyet minden nap, szombaton pedig online tartja meg II. Versnagykövet gálaműsorát, ahol a tavalyi szavalóverseny helyezettjeinek versvideóit, valamint a tagok közös verselését láthatják az érdeklődők.

Minél több új tartalommal szeretné tartalmas kikapcsolódásra hívni a közönséget a budapesti Ludwig Múzeum – olvasható az intézmény tájékoztatójában.
A Lumú honlapján elérhető #múzeum otthonról elnevezésű új menüpontban sok más mellett a korábbi kiállításokhoz készült videóinterjúk és tárlatbemutatók, a múzeum több mint 800 tételes gyűjteményéből készített tematikus válogatások, és a gyűjteményi művészekkel készült portréfilmek érhetők el.

A Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozatának művészei Török Sándor Kököjszi és Bobojsza című meséjét olvassák föl. A mű minden fejezetét másik művész adja elő, a mese – az író jogörökösének engedélyével – április 30-ig érhető el a színház YouTube csatornáján.

A legnagyobb videómegosztón a színház egyik sikerprodukcióját, Örkény István Tóték című darabját – Bezerédi Zoltán rendezésében – április 14-ig láthatják a nézők.

A Szegedi Pinceszínház honlapján és közösségi oldalán folyamatosan elérhetővé teszi az idei évadban indult Tíz perc rádiószínház elnevezésű projektjének darabjait. A társulat tagjai Örkény István, Szabó Magda, Csukás István, Darvasi László és mások műveiből adnak elő részleteket.

Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 1900-ban.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.10.28. 15:39

Az R.E.M. dobosa 24 éve hagyta ott a zenekart, hogy farmernek álljon

2021.10.28. 11:47

Kormányinfó: előírhatja a covid elleni oltást a munkaadó

2021.10.28. 11:20

Jubileumi albumot és gördeszkát is piacra dob Ozzy Osbourne

2021.10.28. 09:39

Így szól a „Black Magic Woman”, amikor a Lassúkezű játssza

2021.10.28. 08:02

Mától tovább tartanak nyitva a temetők Budapesten

2021.10.27. 17:12

Maszk viselését ajánlja a közösségi közlekedés használatakor a BKK

2021.10.27. 14:05

Elton John visszavonul, hogy a családjával lehessen

2021.10.27. 12:03

Az "Under Pressure" 40 éves lett

2021.10.27. 09:37

Közeledik a mindenszentek és halottak napja - a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a temetőkbe látogatók biztonságára

2021.10.26. 14:38

Orosz állampolgár lett a Vad angyal

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő