A magyar és az olasz labdarúgó-válogatottnak egyenlők az esélyei a csoportgyőzelem kivívására a hétfői Nemezetek Ligája-mérkőzés előtt véli a Squadra Azzurra szövetségi kapitánya, Roberto Mancini.

“Ötven-ötven százalék az esély. Az erőviszonyok alapján ez egy kiegyenlített meccs lesz, amiben simán benne van a döntetlen is. Sose egyszerű Magyarországon játszani” – mondta az olasz szakvezető, aki jó barátja, Marco Rossi miatt kifejezetten örül annak, hogy a tavalyi Európa-bajnokság után a Nemzetek Ligájában is remekel a magyar csapat. A két szakember 1993 és 1995 között együtt játszott a Sampdoria színeiben. “Tiszteljük a teljes magyar válogatottat, olyan együttesről beszélünk, amely három év alatt sokat javult, váratlan eredmények sorát tudja felmutatni. Kiemelkedő csapatjátékban, védekezésben és fizikumban is” – fogalmazott Roberto Mancini.

Az olasz szakvezető arról is beszélt, hogy mivel győzelmi kényszerben vannak, nyilvánvalóan támadólag akarnak fellépni, ugyanakkor nagyon figyelni kell majd a védekezésre is, mert 70 ezer néző előtt a magyarok is nyerni akarnak. Szerinte tanítványainak gyorsabban és agresszívabban kell futballozniuk, mint azt pénteken az Anglia ellen 1-0-ra megnyert mérkőzés első félidejében tették. Fontosnak nevezte még a lehetőségek kihasználását.
“A négyes döntőbe jutás jó visszajelzés lenne, főleg a fiataloknak” – összegzett Mancini, aki azt is közölte, hogy ezt a csatár Ciro Immobile nélkül kell kivívni, ő Olaszországban maradt, mert bár felépült sérüléséből, nem akarták megkockáztatni a szereplését.

A játékosok részéről Jorginho azt emelte ki, hogy alázattal és tisztelettel kell hozzáállni ehhez a meccshez, melyben benne van a lehetőség a csoportgyőzelem kiharcolására.
“Engem nem lepett meg a magyar csapat kiváló szereplése, most már jó ideje kimagaslóan teljesít, elég ha csak az Eb-re gondolunk. Ebben a stadionban pedig különösen megnehezíti az ellenfelek dolgát” – mondta a Chelsea középpályása, aki éppen ezért kifejezetten nehéz összecsapásra számít.

A magyarok hétfőn fejezik be a Nemzetek Ligája csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban az olaszokat fogadják a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végeznek, egyúttal bejutnak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjébe, vereség esetén pedig másodikként zárnak az Európa-bajnok olasz csapat mögött.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

2023.01.30. 18:02

Fél évszázada koncertezett először a Kiss

2023.01.30. 14:00

"Már az iskolában érdeklődött a zenélés iránt" - Isten éltesse Phil Collinst!

2023.01.30. 12:00

Elhunyt a"Papa Was a Rollin' Stone" szerzője

2023.01.30. 10:00

54 évvel ezelőtt utoljára koncertezett a Beatles

2023.01.30. 09:00

Több mint negyven évet töltött a színészi pályán: Gene Hackman 93 éves!

2023.01.29. 10:00

Akinek a bajusz is tökéletesen áll: Tom Selleck 78 éves!

2023.01.27. 16:45

Mit eszik Tom Cruise, amitől örökifjú marad?

2023.01.27. 14:10

Megújult a leopárdok és tigrisek kifutója a fővárosi állatkertben

2023.01.27. 12:00

A sztárrendező rajong a bátyjáért, aki Bruce Willis

2023.01.27. 10:00

Ma ünnepli 79. születésnapját a Pink Floyd dobosa

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő