Faragják a figurákat, némelyikre pedig már a száraz virágokat is feltűzték – mondták  a szervezők a virágkarnevál előkészületei kapcsán. Puskás István,  Debrecen kulturális alpolgármestere szerint a város iránti elköteleződést is tanúsítják azok a cégek, intézmények, amelyek virágkompozíciót készítenek az augusztus 20-ai karneválra.

Jövőre Magyarország ad otthont a színházi olimpiának, ebből az alkalomból mutatkozik be majd a karneválon a Nemzeti Színház “Színház az egész világ…” elnevezésű virágkocsija – mondta az alpolgármester. A Debreceni virágkarnevál előkészületei kapcsán tartott sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy  a  határon túli kultúra iránti elkötelezettség jegyében Debrecen ezúttal s Nagyváraddal közösen készít virágkocsit a karneválra, amelyen az idén “a zöld város, a fenntarthatóság üzenete erőteljesen jelenik meg” .

Az idén 13 virágkocsi és 1200 táncos vonul majd a karneváli menetben. Számos országból, köztük Kolumbiából, Peruból, Németországból, Belgiumból, Olaszországból és Spanyolországból érkeznek táncosok, művészeti csoportok a karneválra – derült ki Mészáros Réka főszervező tájékoztatójából.
A karneváli hét programsorozata már augusztus 15-én a Táncol a város! programmal kezdődik, amikor Debrecen különböző pontjain ropják majd a táncosos, bevonva a közönséget is a fiesztába,  este pedig a város főterén bemutatandó Klasszikusok éjszakája komolyzenei nagykoncert egyben a Debreceni Ünnepi Játékok záróeseménye és a karneváli hét nyitánya is lesz.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

2023.06.02. 14:00

Ma ünnepelné a születésnapját Charlie Watts

2023.06.02. 14:00

Ismét láthatjuk a Metallicát a mozikban

2023.06.02. 12:00

Sir Rod Stewart meggondolta magát – nem válik meg a zenei katalógusától

2023.06.01. 16:00

Színes ruhában és jó ügyeket támogatva emlékezzünk Lang Györgyire

2023.06.01. 14:43

Negyedszer is apa lesz Al Pacino

2023.06.01. 12:00

Morgan Freeman 86!

2023.06.01. 10:00

Messi újabb rekordot döntött

2023.06.01. 08:00

Egy nappal bővül az első Örvényesvölgy Fesztivál programja

2023.05.31. 16:00

A Metro 53 éve rögzítette az első magyar koncertlemezt

2023.05.31. 14:00

Celine Dion nem vállalja a turnézást

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő