Az amerikai filmszínész, filmrendező, producer, country-zenész január 18-án ünnepli 64. születésnapját. Ha hiszik, ha nem, a jóképű sztár karrierje annak idején nagyon nehezen indult…

Rengeteg kivágott jelenet és mellékszerep után a nagy áttörés csak 1985-ben érkezett el karrierjében, a Silverado című westernnel végre befutott. Az 1987-es Nincs kiút című politikai thriller és az Aki legyőzte Al Caponét már biztosan megalapozták a producerek bizalmát. Igazi sztárrá (és mellesleg szexszimbólummá) végül a Baseball bikák tette. Ezután Hollywood charme-os aranyifja 1990-ben hatalmas vállalkozásba kezdett, és feltámasztotta a halottnak hitt western műfaját: hossza ellenére (a három órás verzió mellett létezik egy négy órás is) a Farkasokkal táncoló a közönség jóvoltából minden idők egyik legnagyobb kasszasikere lett, és hét Oscar-díjat nyert.

A Farkasokkal táncoló sikerét a további filmjei közül egyik sem érte el. Costner hamar eljutott pályája csúcsára: a Whitney Houstont óvó Több, mint testőr, a Robin Hood, a tolvajok fejedelme és Oliver Stone JFK – A nyitott dosszié című filmje jó húzásnak bizonyult. Aztán jöttek mélypontok is, a Waterworld és a A jövő hírnöke hírhedt anyagi és szakmai csődnek minősültek Hollywoodban.

Legutóbb a nagysikerű A számolás joga című, Osca-jelölt filmben láthattuk Costnert.

Kevin Costner 2007 óta turnézik a Kevin Costner & Modern West nevű country-rock zenekarral, felléptek Európában is, többek között Ausztriában, Németországban, Svájcban, Svédországban és Görögországban.

Forrás: Wikipedia, Retro Rádió

2021.11.27. 10:12

Állatvédők tiltakoznk amiért az európai állatkertek hím gorillákat akarnak leölni

2021.11.26. 16:00

Nagy Katalin himlőoltásról szóló levelét bocsátják árverésre Londonban

2021.11.26. 14:00

Megérkezett a Deep Purple vadonatúj albuma

2021.11.26. 12:00

Isten éltesse a ma 82 éves Tina Turnert!

2021.11.26. 10:00

Életet menthet a Tüzes Dalok hétvégéjén a Retro Rádióban!

2021.11.26. 08:00

Adventi falu, karácsonyi vásár, zenés előadások Szolnokon

2021.11.25. 14:00

Hollandiában egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a Mikulás "kilövésével" fenyegetett

2021.11.25. 12:00

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt

2021.11.25. 10:00

Lábadozik a Nagy-korallzátony

2021.11.25. 08:00

Csütörtökön kezdődik az Egerszegi Advent

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő