Az amerikai filmszínész, rendező, producer, country-zenész január 18-án ünnepli 67. születésnapját. Akármilyen hihetetlen, de a tehetséges és jóképű sztár karrierje annak idején nagyon nehezen indult.

Rengeteg kivágott jelenet és mellékszerep után a nagy áttörés csak 1985-ben érkezett el karrierjében: a Silverado című westernnel végre befutott. Az 1987-es Nincs kiút című politikai thriller és az Aki legyőzte Al Caponét már biztosan megalapozták a producerek bizalmát. Igazi sztárrá (és mellesleg szexszimbólummá) végül a Baseball bikák tette. Ezután Hollywood charme-os aranyifja 1990-ben hatalmas vállalkozásba kezdett, és feltámasztotta a halottnak hitt western műfaját: hossza ellenére (a három órás verzió mellett létezik egy négy órás is) a Farkasokkal táncoló a közönség jóvoltából minden idők egyik legnagyobb kasszasikere lett, és hét Oscar-díjat nyert.

A Farkasokkal táncoló sikerét a további filmjei közül egyik sem érte el. Costner hamar eljutott pályája csúcsára: a Whitney Houstont óvó Több, mint testőr, a Robin Hood, a tolvajok fejedelme és Oliver Stone JFK – A nyitott dosszié című filmje jó húzásnak bizonyult. Aztán jöttek mélypontok is, a Waterworld és a A jövő hírnöke hírhedt anyagi és szakmai csődnek minősültek Hollywoodban.

Costner pályafutása alatt több mint harminc nagyszerű filmben szerepelt, színészi teljesítményét két Oscar-díjjal és két Arany Glóbusszal is elismerték.

Kevin Costner a filmvásznon túl, zenészként is sikeres: 2007 óta turnézik a Kevin Costner & Modern West nevű country-rock zenekarral, felléptek Európában is, többek között Ausztriában, Németországban, Svájcban, Svédországban és Görögországban. Legutóbb 2021. őszén volt amerikai turnén a zenekarával.

Forrás: Wikipedia, Retro Rádió

2022.05.23. 16:00

"Hey Doll Baby" - új Everly Brothers válogatás jelent meg

2022.05.23. 14:00

Fesztivállal tisztelegnek Vasarely munkássága előtt Pécsen

2022.05.23. 12:00

„Titkos” koncertalbumot adott ki a The Rolling Stones

2022.05.23. 10:00

Szappanopera-sztár lett a brit trónörökös

2022.05.22. 10:00

163 éve született Sherlock Holmes atyja

2022.05.22. 08:00

Bécs tovább ösztönzi a gyalogos közlekedést

2022.05.20. 16:00

Elhunyt Rosmarie Trapp, akinek családjáról A muzsika hangja című musical született

2022.05.20. 12:00

Ő az igazi díva: Cher 76 éves!

2022.05.20. 10:00

A Méhek Világnapját ünnepeljük

2022.05.19. 14:00

Berlin jellegzetes zajait vizsgálják magyar és német hangművészek egy közös projektben

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő