Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot – derül ki a Nemzeti Filmintézet, az NFI tájékoztatójából.

A tájékoztatás szerint a tavaly decemberi mozipremierje óta a hazai mozikban 848 ezer 372-en váltottak jegyet a Törőcsik Franciska, Ember Márk, Márkus Luca és Marics Peti főszereplésével készült vígjátékra. Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában és Romániában összesen több mint 152 ezren tekintették meg mozikban a filmet, mely Romániában az elmúlt évtizedek legnézettebb magyar filmje lett.

Magyarországon a zenés film minden nézettségi rekordot megdöntött, a rendszerváltás utáni legsikeresebb magyar film lett a mozikban – írták a közleményben.

A Kirády Attila producer vezetésévél, Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvéből, Orosz Dénes rendezésében készült film nézettségi rekordja mellé bevételi rekord társul: a magyarországi mozijegy bevétel, amely több mint 2 milliárd forint, kétszerese az NFI által biztosított gyártási támogatás összegének – tették hozzá. A közlemény szerint ezzel a zenés film a teljes magyar piacon, a hollywoodi filmeket is beleértve, az elmúlt 35 év második legnagyobb bevételét érte el az Avatar: A víz útja című alkotás után.
“Bízom benne, hogy ez a több generációt összehozó alkotás a magyar filmesek több generációját is inspirálja, hogy közös kultúrkincsünkből építkezve meséljenek el olyan történeteket, melyek minőségi szórakoztatást kínálnak a nézőknek” – idézi a közlemény Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, a Nemzeti Filmintézet elnökét.

A romantikus vígjáték még mindig műsoron van, külföldi moziforgalmazásban is látható, és hátra vannak még a tévé- és streamingbevételek. Az NFI fejlesztési és gyártási támogatása összesen több mint 1 milliárd forint volt – áll az összegzésben.

Forrás: MTI

Kapu Tibor elhagyta a Nemzetközi Űrállomást

Bob Geldof és Brian May is megemlékezett a Live Aid koncert 40. évfordulójáról

„Kik ezek az emberek? Még ebédszünetben sem esnek ki a szerepükből!” – fél évszázada Száll a Kakukk fészkére

A Beatles George Harrison teleobjektívén keresztül - új könyv készül

43 éves A Fal

57 évvel ezelőtt állt színpadon először a Balck Sabbath

63 éve zenélt először élőben a Rolling Stones

Idén is lesz francia utcabál Budapesten

Befutott az utolsó hajó is a Kékszalagon

Lehullt a lepel a Sisi musical titkos szereposztásáról

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő