Az Amazonas őserdejében tavaly meggyilkolt két férfiról, Dom Phillips brit újságíróról és Bruno Pereira brazil őslakos-szakértőről neveztek el egy-egy új élesztőgombafajt – számolt be róla a brit The Guardian online kiadása.Mindkét gomba természetes édesítővé képes alakítani a d-xilózt, így számos területen lehetnek hasznosak.

A két új gomba a Spathaspora-fajok négy izolátumából ered az International Journal of Systematic and Evolutionary Microbiology friss számában megjelent tanulmány szerint. Mindkét faj etanollá és xilitté, a természetes édesítők egyikévé tudja átalakítani a d-xilózt, így a cukorbetegek számára vagy a biotechnológia más területein lehetne haszna – mondta Carlos Augusto Rosa, a tanulmány szerzőinek egyike.
Hozzátette, hogy noha az Amazonas esőerdeje a földi fajok akár tíz százalékának is otthont adhat, az ott élő fajok nagy részét még nem fedezték fel, és az élesztők esetében ez az arány még jelentősebb. A brazíliai régiókban – a kutatócsoport munkaterepén – talált új élesztő-mikroorganizmusok 30-50 százaléka új a tudomány számára – magyarázta.

“Ezért olyan fontos a terület kutatása, valamint Bruno Pereira és Dom Phillips munkája, mellyel a régió élővilágát igyekeztek megóvni” – mutatott rá Rosa.
A két új faj elnevezésével a két férfi környezetvédelemért végzett munkája előtt tisztelegnek – tette hozzá.

Az egyik élesztőgombát Pará államban, az amazonasi őserdő két különböző helyén gyűjtött rothadó fából nyerték ki – olvasható a tanulmányban. A Spathaspora brunopereirae sp nov nevet ennek a két izolátumnak a jelölésére javasoljuk – írták a tudósok.
A másik két izolátumot Tocantins államban, az amazonasi esőerdő és a Cerrado régió ökoszisztémája közötti átmeneti régióból nyertük, a Spathaspora domphillipsii sp nov nevet javasoljuk az új fajnak – olvasható a kutatásról szóló közleményben.
A tanulmányt a brazil Minas Gerais és Tocantins, valamint a kanadai Ontario három egyetemének közös projektjén dolgozó 11 mikrobiológus készítette.

Phillipset és Pereirát tavaly júniusban ölték meg, amikor a brazíliai Javari-völgyben, a perui határ közelében haladtak lefelé egy folyón. A brit újságíró az Amazonas fenntartható fejlődéséről szóló könyvén dolgozott, Pereira idegenvezetőként és helyi aktivistaként kísérte. Meggyilkolásuk megrendelése és a bűncselekményben való részvétel vádjával négyen ülnek börtönben.

Forrás: MTI

Fotó: Rodrigo Paiva/Getty Images

2023.06.02. 14:00

Ma ünnepelné a születésnapját Charlie Watts

2023.06.02. 14:00

Ismét láthatjuk a Metallicát a mozikban

2023.06.02. 12:00

Sir Rod Stewart meggondolta magát – nem válik meg a zenei katalógusától

2023.06.01. 16:00

Színes ruhában és jó ügyeket támogatva emlékezzünk Lang Györgyire

2023.06.01. 14:43

Negyedszer is apa lesz Al Pacino

2023.06.01. 12:00

Morgan Freeman 86!

2023.06.01. 10:00

Messi újabb rekordot döntött

2023.06.01. 08:00

Egy nappal bővül az első Örvényesvölgy Fesztivál programja

2023.05.31. 16:00

A Metro 53 éve rögzítette az első magyar koncertlemezt

2023.05.31. 14:00

Celine Dion nem vállalja a turnézást

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő