Elhunyt 82 éves korában Sas József Jászai Mari-díjas színészművész, rendező, színházigazgató – közölte vasárnap felesége az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.

A művész Polacsek József néven született Békéscsabán 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak,

A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, majd a kecskeméti Katona József Színháznak.

A Mikroszkóp Színpad művésze 1973-tól lett, 1985 és 1993 között, majd 1998 és 2009 között a színház igazgató-rendezőjeként dolgozott.

Közben művészeti vezető-főrendezője, állandó közreműködője volt a rádió- és tévékabaréknak, több nagylemeze jelent meg, számos önálló estet írt és adott elő.

Művészetét több alkalommal is elismerték, többek között Jászai Mari-díjat (1981), Karinthy-gyűrűt kapott (1982), megkapta az érdemes és kiváló művész címet (1985-ban és 2003-ban) is. Mindezek mellett Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Erzsébet-díjjal is kitüntették és több más elismerést is átvehetett.

Főbb rendezései: Valami változik, Jó párt holtig tanul, Csak semmi politika, Előttünk a vízözön, Kiló a lóláb, Minden nagyon szép, minden nagyon jó, Zsarukabaré, Én vagyok a hunyó, Nyerünk vagy nyelünk, Vigyázz NATO, jön a magyar, Hopp, te Zsiga, Zsebrepacsi, Türelmes zóna, Leggyengébb láncszemek, A tenor háza, Széllel szembe…, Csak semmi duma, Az élet lapos oldala, Le vagytok szavazva, Közkívánatomra.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Soós Lajos

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

2021.10.23. 15:37

Az 56-os forradalom amerikai emlékhelyeire látogathatunk egy applikáció segítségével

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

2021.10.21. 15:51

24 éve Elton John bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe

2021.10.21. 14:48

Eladó a Rémálom az Elm utcában című horrorban híressé vált ház

2021.10.21. 12:37

Paul McCartney és Lionel Richie is beiktat idén a Rock & Roll Hírességek Csarnokába

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő