Már lehet jelentkezni versenyzőnek az Eurovíziós Dalfesztivál amerikai változatára – jelentette be az NBC amerikai televízió.

A nagysikerű dalverseny amerikai verziójában az ötven tagállam, valamint Amerikai Szamoa, Guam, az Észak-Mariana-szigetek, Puerto Rico, a Virgin-szigetek és Washington D.C. egy-egy szólóelőadója, duója, együttese vagy lemezlovasa száll versenybe az ország legjobb eredeti dala címének elnyeréséért – írja a The Variety.

Az élő fellépésekre épülő Amerikai Dalfesztivál (American Song Contest) szervezői olyan leszerződött vagy független művészek jelentkezését várják, akik uralják a színpadot és megbabonázzák a közönséget eredeti zenéjükkel. Feldolgozásokat játszó vagy tribute zenekarként működő formációk nem vehetnek részt a versenyen.

A dalfesztiválon nem lesznek műfaji korlátok, a megmérettetés egyebek között a country, a dance/elektronikus, a pop, a rap, az R&B és a rock képviselői előtt is nyitva áll. Csak 16 évnél idősebb előadók jelentkezhetnek, együttesek esetében legfeljebb hat fő megengedett.

A zsűrit különböző műfajokat képviselő és különböző hátterű művészek, valamint zeneipari szereplők fogják alkotni. A műsor a tervek szerint 2022-ben debütál.

Forás: MTI

Fotó: Pxhere

2021.10.25. 11:57

Federer-villamos közlekedik Bázelben

2021.10.25. 09:21

Ismét közös albumot készít a Grammy-díjas páros

2021.10.25. 08:08

A ''La Isla Bonita'' átlépte a félmilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

2021.10.23. 15:37

Az 56-os forradalom amerikai emlékhelyeire látogathatunk egy applikáció segítségével

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő