A dublini egyetem tudósa és egy zenész-producer közösen komponálták meg azt a dalt, amely alkalmas különböző típusú fajdalom enyhítésére. Az „All Of Us” című zenemű önkéntesekkel végzett tesztelés során bizonyította is a hatékonyságát.

A University College Dublin pszichológus-kutatóorvosa, Dr Claire Howlin és a zenei producer Anatole, (aka Jonathan Baker) célja az volt, hogy olyan zeneszámot hozzanak létre, amely segít az embereknek, hogy erősebbnek érezzék magukat, amely feledteti velük a fájdalmat, többek közt annak köszönhetően, hogy előidézi a „boldogsághormon” , a dopamin felszabadítását a szervezetben.

Dr Claire Howlin elmondta, hogy az „All Of Us”- ban a különböző instrumentális és vokális elemeket úgy kellett egyesíteni, hogy a végeredmény a „csoda” érzését váltsa ki abban, aki hallgatja.

A dal fájdalomcsillapító hatását 286, erős fájdalommal – menstruációs- izom – és hátfájdalommal, illetve fejfájással – küzdő önkéntesen tesztelték, akik mind arról számoltak be, hogy az „All of Us”-t hallgatva megkönnyebbültek, és csökkent a fájdalom intenzitása – írta a Daily Mail.

Fotó: Pixabay

 

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

2021.10.14. 17:12

Levette a Brown Sugart turnéja dallistájáról a Rolling Stones

2021.10.14. 13:29

Micimackó, az örök medvebocs 95 éves!

2021.10.14. 11:44

Több mint 10 centiméter hó hullott a Bükkben

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő