“Napra pontosan egy éve hűséget fogadtunk egymásnak Kingával, aki műsorunk egyik szerkesztőjeként várandóssága alatt és a picink megszületése óta is napi szinten részt vesz a munkánkban.” – írta október 18-án a Facebookon Várkonyi Attila.

A Sztársáv és a Retro Party műsorvezetője/házigazdája azt is elárulta, hogy szintén napra pontosan 100 nappal ezelőtt született meg kislányuk, Várkonyi Lilien Kinga.

“Itt most két köszönet következik!
Nekik köszönöm, hogy támogatnak abban, hogy rendszeresen Önökkel, veletek találkozhassak az éterben és a rendezvényeken. Önöknek pedig azt köszönöm, hogy hallgatnak bennünket és velünk vannak hétről hétre.
Ezekkel az értékekkel, ezzel a hozzáállással amilyenek vagyunk mi, amilyen vagyok én

Tisztelettel,
Várkonyi Attila Dominique”

Attilával pedig már korábban is beszélgettünk a babavárásról, akkor az is kiderült, hogy felesége, Kinga ajánlotta a Lilien nevet, ami neki is nagyon tetszett. Arról is mesélt, hogy még soha semmit nem várt úgy az életében, mint az apaságot.

“Nagyon szeretem a Retro Rádió minden kedves hallgatóját!” – üzente posztjában Várkonyi Attila.

Fotó: Birton Szabolcs/Story Magazin

2022.01.27. 16:00

Kihirdették a Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntő tányértémáját

2022.01.27. 14:00

Népszerűbbek a régi zenék az újaknál

2022.01.27. 12:00

Ma van a Csokoládétorta Nemzetközi Napja

2022.01.27. 10:00

Ma ünnepli 78. születésnapját a Pink Floyd dobosa

2022.01.27. 08:00

Első kiadású James Bond-kötetre is lehet licitálni egy magánkönyvtár árverésén

2022.01.26. 16:00

Az "Innuendo" 31 éve hódította meg a slágerlistákat

2022.01.26. 14:00

Ma lenne 67 éves Eddie Van Halen

2022.01.26. 12:00

Elton John koronavírusos - lemondta két koncertjét

2022.01.26. 10:00

Bob Dylan is eladta eredeti hangfelvételeit

2022.01.26. 08:00

Felismerik barátaik hangját a vízilovak

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő