Petőfi Sándor életéről szóló táncjátékkal, Verdi Traviatájával, valamint két musicallel, a Mamma mia!-val és a Chicagóval várja a közönséget következő évadában a Dóm téren a Szegedi Szabadtéri Játékok – jelentették be a szervezők.

Barnák László főigazgató a következő évadról tartott online sajtótájékoztatón elmondta, július 1-jén mutatják be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Petőfi Sándor életéről szóló, Szabadság, szerelem című táncjátékát. A magyar néptánc és népzene hagyományait felvonultató kortárs táncszínjátékot Zsuráfszky Zoltán rendezi.

Július 8-án visszatér Szegedre a fesztivál történetének legnagyobb musicalsikere, a Mamma mia!, melyet első ízben 2014-ben játszottak a Dóm téren.

A nemzetközi hírű Macerata Operafesztivállal együttműködésben állítják színpadra a világ operarepertoárjának egyik legsikeresebb művét, Giuseppe Verdi Traviatáját július 29-én és 30-án. A Tükrök Traviatájaként ismertté vált, különleges látványvilágú előadás olasz és magyar művészek közreműködésével kínál majd egyedülálló élményt a közönségnek.

Az évadot a Szegedi Szabadtéri Játékok saját produkciójaként a világ musicalirodalmának egyik legnépszerűbb darabja, a Chicago zárja. A fesztiválon először szereplő darab premierjét augusztus 12-én tartják. Barnák László úgy fogalmazott, hogy a mű sikerét zenéjén kívül elévülhetetlen aktualitásának is köszönheti: kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogy az igazság helyét átveszi a média által manipulált látszat, a megérdemelt hírnévét pedig a mesterségesen felépített “celeblét”, a 15 perc hírnév keserű tragikomédiája.

Forrás: MTI

2021.12.02. 11:59

Magyarországon is fellép az 50 éves jubileumát ünneplő Uriah Heep

2021.12.02. 10:00

Látványos bolygóegyüttállás várható december 10-én

2021.12.02. 08:00

Lesz jövőre busójárás Mohácson

2021.12.01. 16:00

Presser Gábor nyilvános főpróbát tart 2022-es koncertjei előtt

2021.12.01. 14:09

Beatles-könyv jelent meg magyarul, az angol kiadással egy időben

2021.12.01. 12:00

Deep Purple-klasszikusok Ian Paice-szel - Budapesten koncertezik a brit banda dobosa

2021.12.01. 10:00

Ma van a Magyar Rádiózás Napja!

2021.12.01. 08:00

A Sziámi együttes 25 év után ismét színpadra lép

2021.11.30. 16:26

Szigorodik az állatvédelmi törvény

2021.11.30. 14:00

Billy Idol 66!

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő