Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának szerdán.

A már a jelenlegi tagok közötti szavazás első körében kiválasztott 67 esztendős sportoló olimpián háromszor állhatott dobogóra, 1976-os aranyérme mellett 1972-ben ezüst, 1980-ban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatottal, amellyel 1973-ban vb-t, 1974-ben és 1977-ben pedig Európa-bajnokságot nyert.

A Nemzet Sportolói exkluzív társaságban a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György június 17-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből.

A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt.

A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.

A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2022.01.27. 16:00

Kihirdették a Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntő tányértémáját

2022.01.27. 14:00

Népszerűbbek a régi zenék az újaknál

2022.01.27. 12:00

Ma van a Csokoládétorta Nemzetközi Napja

2022.01.27. 10:00

Ma ünnepli 78. születésnapját a Pink Floyd dobosa

2022.01.27. 08:00

Első kiadású James Bond-kötetre is lehet licitálni egy magánkönyvtár árverésén

2022.01.26. 16:00

Az "Innuendo" 31 éve hódította meg a slágerlistákat

2022.01.26. 14:00

Ma lenne 67 éves Eddie Van Halen

2022.01.26. 12:00

Elton John koronavírusos - lemondta két koncertjét

2022.01.26. 10:00

Bob Dylan is eladta eredeti hangfelvételeit

2022.01.26. 08:00

Felismerik barátaik hangját a vízilovak

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő