Extra produkciókkal, új előadásokkal, ünnepi megemlékezéssel és letölthető stúdióalbummal tér vissza a színpadra a Puskás, a musical. A november 3-i sajtótájékoztatón a nyílt castingon kiválasztott új szereplőket is bemutatták. Az augusztusi előbemutatón nagy sikert aratott musicalt november 17. és 30. között újra láthatják a nézők az Erkel Színházban és november 25-én, a 6:3-as mérkőzés évfordulóján, Győrben

Szabó László producer kiemelte; „az előadások alatt kiemelten kezeljük a járványügyi előírások betartását, folyamatos fertőtlenítéssel és intézkedésekkel dolgoznak a kollégák azon, hogy a nézők biztonságban érezzék magukat. A társulat minden nehézséget és akadályt le akar küzdeni, mert nemcsak mi szerettük meg ezt az előadást, hanem a nézők is”.

Szente Vajk rendező a Csárdáskirálynő bemutatójának párhuzamával élt. Az operettet 1916. november 3-án játszották először a Király Színházban. „Háborús időkben mutatták be az operettet és egy év alatt nagyjából 300 előadást tartottak. Egyszerűen így működik, minél zavarosabb egy történelmi időszak, annál jobban szüksége van az embereknek a kultúrára, az emberi léleknek arra, hogy ne csak a napi gondok terheljék. Szeretnénk, ha a Puskás musical a történelmi tartalma és mondanivalója mellett segítene a kulturális szórakoztatásban is.”

Szöllősi György, a musical szakértője két aktuális dokumentumot mutatott be a sajtótájékoztatón. Bemutatta azt a faxüzenetet, amelyet a napokban nyolcvanéves Pelé küldött egykor, 2002-ben hetvenéves barátjának, Puskásnak, akit nagy példaképének nevezett, mint írta, nem csak játékosként csodálja, de emberként is nagyon nagyra tartja és hirdeti is ezt a véleményét világszerte. Szöllősi György idézett abból a magyar nyelvű írásos ajánlatból is, amellyel a szerdán, Budapesten fellépő világhírű Juventus hívta a játékosai sorába a húszéves Puskást 1947-ben, tetszőleges fizetést, 40 millió líra aláíráspénzt, házat, autót ígérve neki és azt, hogy az édesapja lehet az edző.

Az Erkel színházban az előadások napján “A magyar labdarúgás aranykora – Aranycsapat, Czibor, Kocsis, Kubala, Puskás” c. kiállítást lehet megtekinteni, erről Dr. Kovács Barnabás, volt barcelonai főkonzul beszélt a sajtótájékoztatón.

A darabot Galambos Attila és Szente Vajk írta, a zeneszerző Juhász Levente, a díszletet Rákay Tamás, a jelmezeket Kovács Yvette Alda tervezte, a koreográfus Túri Lajos Péter, a zenei vezető Károly Katalin – írja az MTI.

A főszereplő Veréb Tamás és Kocsis Dénes, az Aranycsapat tagjai közül például Czibor Zoltánt Ember Márk és Pesák Ádám, Grosicsot Berettyán Nándor és Angler Balázs, Bozsikot Fehér Tibor és Orth Péter, Kocsist Cseh Dávid Péter és Imre Roland, Hidegkutit Solner Dániel alakítja. Szerepel a darabban mások mellet Farkas Mihály egykori honvédelmi miniszter (őt Nagy Sándor és Nemcsák Károly játssza), Östreicher Emil, aki Puskást a Real Madridba vitte (Szerednyey Béla és Peller Károly), Sebes Gusztáv szövetségi kapitány (Cseke Péter és Bakos-Kiss Gábor), a rádióriporter Szepesi György (Harsányi Levente és Gundel Takács Gábor) vagy Puskás madridi csapattársa, Alfredo Di Stéfano (Nagy Balázs és Juhász Levente).

Az előadásról további információk a www.puskasmusical.hu oldalon érhetők el.

2021.12.05. 11:13

120 éve született Walt Disney

2021.12.05. 09:55

Többfelé megmaradt a hó és néhol újabb havazás várható

2021.12.04. 10:50

Éljen A nagy Lebowski - Jeff Bridges 72 éves!

2021.12.03. 16:27

Lewandowski az év játékosa

2021.12.03. 14:00

Klipet kapott a ZZ Top gitárosának karácsonyi dala

2021.12.03. 12:00

Tony Bennettel és Lady Gagával tér vissza a népszerű MTV Unplugged koncertsorozat

2021.12.03. 10:00

Másodfokon is megnyerte a Mail on Sunday elleni sajtópert Meghan Markle

2021.12.03. 08:00

Albumon élvezhetjük Magyarország természethangjait

2021.12.02. 16:00

Újra kanapékoncerteket adnak a Bécsi Filharmonikusok

2021.12.02. 14:03

Elindultak a fényvillamosok Budapesten

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő