Október 28-tól vetítik a magyar mozik Demian József Éjjeli őrjárat című filmjét, amelynek rendhagyó premier előtti vetítését október 18-án tartják színészek, rendezők és színházi emberek körében a Bem moziban.

A magyar-román koprodukcióban készült Éjjeli őrjárat egy színházi társulat egyetlen éjszakájának történetét meséli el: a főpróba után a szereplők nem találják az öltöztetőnőt és vele együtt az öltözők kulcsait sem, így a színház épületéből az utcára teljes jelmezben és sminkben kénytelenek kilépni.

Mint írják, a színészek ahelyett, hogy együtt maradnának, szétszélednek, külön-külön próbálják megtalálni útjukat hazafelé és mindannyian szembesülnek az örök kérdéssel: hol ér véget a színpadi karakter és hol kezdődik az ember. “A látszatok és a valóság viszonya, az előadás konvencióinak az utca konvencióival való ütközése, a színpad és a színdarab védelmének szertefoszlása a külvilág előítéleteinek súlya alatt – csupán néhány gondolat, amin a néző eltöprenghet majd” – olvasható a filmről kiadott közleményben.

A film rendezője, operatőre, forgatókönyvírója, Demian József (Josef Demian) nagyváradi születésű, Romániában és Ausztráliában is alkotó rendező-operatőr. A mozis alkotásban a hivatásos színészek mellett amatőrök is szerepelnek.
A közlemény szerint Demian József célja az volt, hogy felszabadítsa a szerepeket kötöttségeik alól és teret adjon a spontaneitásnak. Ugyanakkor makacsul ragaszkodott az alakítások hitelességéhez.
A film szereplői között van Razvan Vasilescu vezető román színész, akit egyebek mellett a Bibliothéque Pascal című filmből ismerhet a magyar közönség, de szerepel a filmben Mátray László és Bogdán Zsolt is.

Az Éjjeli őrjárat a Nemzeti Filmintézet támogatásával, Lemhényi Réka, a Terápia és a Taxidermia vágója, illetve A torinói ló és A londoni férfi hangmérnökeként ismert ifj. Erdélyi Gábor közreműködésével készült.

Demian József Nagyváradon született 1941-ben. Előbb televíziós tanulmányokat folytatott, majd a bukaresti egyetemen operatőr szakon végzett. Operatőre volt a Kőlakodalom című filmnek, amelyet megvásárolt a New York-i Modern Művészetek Múzeuma. Rendezőként legnagyobb sikere az Egy lány könnye című film volt, amely 1980-ban Cannes-ban az Un certain regarde szekciójában szerepelhetett. Kölyök című alkotása 1985-ben nagydíjas volt Avellinóban, a Neorealista Filmek Fesztiválján – áll a közleményben.
1985-ben filmjei miatt összetűzésbe került a román hatalommal, ezért Ausztráliába emigrált. Később az Ausztrál Filmegyetem operatőr tanszékének vezetője lett. Operatőrként dolgozott a City Loop című ausztrál filmben, és a 2000. évi sydney-i olimpia hivatalos filmjének vezető operatőre volt. 1994-től feleségével, Józsa Erikával készítettek dokumentumfilmeket a közmédia részére is.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2022.01.27. 16:00

Kihirdették a Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntő tányértémáját

2022.01.27. 14:00

Népszerűbbek a régi zenék az újaknál

2022.01.27. 12:00

Ma van a Csokoládétorta Nemzetközi Napja

2022.01.27. 10:00

Ma ünnepli 78. születésnapját a Pink Floyd dobosa

2022.01.27. 08:00

Első kiadású James Bond-kötetre is lehet licitálni egy magánkönyvtár árverésén

2022.01.26. 16:00

Az "Innuendo" 31 éve hódította meg a slágerlistákat

2022.01.26. 14:00

Ma lenne 67 éves Eddie Van Halen

2022.01.26. 12:00

Elton John koronavírusos - lemondta két koncertjét

2022.01.26. 10:00

Bob Dylan is eladta eredeti hangfelvételeit

2022.01.26. 08:00

Felismerik barátaik hangját a vízilovak

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő