Tizenkét megyére és a fővárosra másodfokú, hét megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a tartós hőség veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig mától, csütörtökön reggel 8 óráig vörös riasztást adott ki.

Az Országos Meteorológiai Intézet veszélyjelzése szerint Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. Eszerint ezeken a területeken a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett valószínű.

Az ország többi területére – a keleti országrészben – a hőség miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területen 25 fok feletti napi középhőmérséklet várható.

Az országos előrejelzés szerint a leghidegebb órákban 14 és 23 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben 33-37 fokig melegszik a levegő.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az ország nagy részén az UV-B-sugárzás is nagyon erős lesz. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet. A meteorológiai szolgálat mindenkitől azt kéri: fokozottan védekezzen a napsugárzás okozta leégés ellen. Ha lehetséges, napközben 11 és 15 óra között kerüljék a napozást.

Emellett négy délnyugati megye kivételével zivatarveszély miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az egész országra. Azt írták: vasárnaphoz képest hétfőn már többfelé lehetnek zivatarok. Napközben még kis számban, az esti, késő esti óráktól az északkeleti megyékben nagyobb számban is képződhetnek zivatarok. A zivatarokat lokálisan viharos szélrohamok, jégeső, illetve nagyon kis területre korlátozódva rövid idő alatt akár 20-30 milliméternyi csapadék kísérheti.
Az Emberi Erőforrás Minisztériuma által kiadott vörös riasztásnál, a speciális eljárásrend alatt az élet védelme az első, ezért – bár a hajléktalanok elhelyezése elsődlegesen a hajléktalanellátást nyújtó intézmények feladata – a szociális szektorban a diszpécser jelzése alapján minden intézménynek fogadnia kell a hajléktalanokat attól függetlenül, hogy kiknek nyújtanak szolgáltatást – közölte Fülöp Attila államtitkár.

Hozzátette: a vörös kód célja az is, hogy felhívja a társadalom figyelmét a speciális helyzetre.

Az államtitkár mindenkit arra kér, ha bajba jutott embert lát, hívja a regionális diszpécserszolgálatot, amely a jelzések alapján azonnal tud intézkedni.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.11.27. 10:12

Állatvédők tiltakoznk amiért az európai állatkertek hím gorillákat akarnak leölni

2021.11.26. 16:00

Nagy Katalin himlőoltásról szóló levelét bocsátják árverésre Londonban

2021.11.26. 14:00

Megérkezett a Deep Purple vadonatúj albuma

2021.11.26. 12:00

Isten éltesse a ma 82 éves Tina Turnert!

2021.11.26. 10:00

Életet menthet a Tüzes Dalok hétvégéjén a Retro Rádióban!

2021.11.26. 08:00

Adventi falu, karácsonyi vásár, zenés előadások Szolnokon

2021.11.25. 14:00

Hollandiában egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a Mikulás "kilövésével" fenyegetett

2021.11.25. 12:00

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt

2021.11.25. 10:00

Lábadozik a Nagy-korallzátony

2021.11.25. 08:00

Csütörtökön kezdődik az Egerszegi Advent

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő