Pályázatot írnak ki októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására, a keretösszeg 1 milliárd forint.

A pályázat keretében magánszemélyek kaphatnak támogatást, pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 90 ezer forintot, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében 150 ezer forintot, legfeljebb a jármű árának felét, és mivel elsősorban a munkába járást kívánják segíteni, ezért a pályázat benyújtáshoz munkaviszonyt igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz.

A keresletet az érdeklődők számára leginkább elérhető, olcsóbb márkák felé szeretnék terelni, ezért a támogatott járművek nem kerülhetnek többe 900 ezer forintnál, és megadott műszaki-környezetvédelmi követelményeknek is meg kell felelniük.

Az idén februárban bejelentett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében az elektromobilitás ösztönzése kiemelt kormányzati feladat.

Az elektomos járművek károsanyag- és zajkibocsátása sokkal alacsonyabb, mint más járműveké, a közlekedésből származó környezetszennyezés visszaszorítása érdekében a kormány célja az elektromobilitás elterjesztése – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

2021.11.27. 10:12

Állatvédők tiltakoznk amiért az európai állatkertek hím gorillákat akarnak leölni

2021.11.26. 16:00

Nagy Katalin himlőoltásról szóló levelét bocsátják árverésre Londonban

2021.11.26. 14:00

Megérkezett a Deep Purple vadonatúj albuma

2021.11.26. 12:00

Isten éltesse a ma 82 éves Tina Turnert!

2021.11.26. 10:00

Életet menthet a Tüzes Dalok hétvégéjén a Retro Rádióban!

2021.11.26. 08:00

Adventi falu, karácsonyi vásár, zenés előadások Szolnokon

2021.11.25. 14:00

Hollandiában egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a Mikulás "kilövésével" fenyegetett

2021.11.25. 12:00

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt

2021.11.25. 10:00

Lábadozik a Nagy-korallzátony

2021.11.25. 08:00

Csütörtökön kezdődik az Egerszegi Advent

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő