Mikkelsen és Waller-Bridge lesznek Harrison Ford  partnerei a következő Indiana Jones-filmben, amelyet a tervek szerint 2022 nyarán mutatnak be.

Az ötödik Indiana Jones-filmet James Mangold rendezi, aki az előző négy epizódot készítő Steven Spielbergtől vette át a feladatot. Spielberg producerként működik közre a film megvalósításában Kathleen Kennedy, Frank Marshall és Simon Emanuel társaságában  – írja  Variety.com.

 

A 78 éves Ford ismét ikonikus szerepét, a fedora kalapos régészprofesszort alakítja. Az ötödik epizód szinopszisát egylőre nem hozták nyilvánosságra, és az sem derült ki, hogy Mads Mikkelsen kit játszik a filmben.

Az Indiana Jones 5. című produkciót már többször elhalasztották, a legutóbbi változás után 2022. július 29-re tűzték ki premierjét. Az első Indy-film, Az elveszett frigyláda fosztogatói 1981-ben debütált a filmvásznon. A nagy sikerű kalandfilmet 1984-ben követte az Indiana Jones és a végzet temploma, majd 1989-ben az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag. A sorozat negyedik részét, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című produkciót 2008-ban mutatták be.

Mikkelsent korábban a Casino Royale című James Bond-filmben, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet című sci-fiben és a Doktor Strange című Marvel-produkcióban is láthatta a közönség. Legközelebb A legendás állatok és megfigyelésük 3. részében tűnik fel, amelyben Johnny Depp szerepét, Grindelwaldot veszi át.
Mikkelsen tavaly bemutatott, Még egy kört mindenkinek című filmjét két Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb nemzetközi film kategóriában.

A Fleabag című sorozatával Golden Globe-ot nyert Phoebe Waller-Bridge játssza a női főszerepet az Indiana Jones 5-ben. A brit színésznő és forgatókönyvíró színpadon, filmvásznon és a televíziózás világában is egyre sikeresebb. Nem véletlen, hogy őt kérték fel a 007 Nincs idő meghalni egyik forgatókönyvírójának, és ő jegyzi többek közt az HBO sikersorozata, a Megszállottak viadala  forgatókönyvét is. Több színpadi- és filmszerepe, közt 2018-ban már játszott a Solo: Egy Star Wars-történet című filmben.

Forrás: MTI, Retro Rádió

Fotó: NurPhoto /Getty Images

2021.10.19. 16:37

Budapesten ad kondcertet jövőre a Pet Shop Boys

2021.10.19. 15:17

Mel Brooks 40 év után folytatja a történetét

2021.10.19. 11:33

34 éves az INXS legsikeresebb albuma

2021.10.19. 09:36

Karácsonyi EP-vel robbantja be az ünnepi szezont a Blondie

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő