A tokiói olimpián az önkéntesek között csupán két külföldi dolgozik, közülük az egyik a 24 éves Molnár Julianna, akinek protokolláris feladatai lesznek a ma kezdődő és augusztus 8-ig tartó ötkarikás játékokon.

Az Ocsanomizu egyetem művészettörténet szakos hallgatója 2017 óta él Japánban, Magyarországon ugyanis japán szakos volt az egyetemen és az ázsiai szigetország kormánya által biztosított ösztöndíjjal költözött ki Tokióba.
“Nagyon érdekel a kortárs japán művészet, és a kultúra is, ezért, amikor jött az ösztöndíj lehetősége, akkor úgy voltam vele, hogy ha kijövök, a nyelvet majd úgyis megtanulom” – monndta a magyar önkéntes, aki a megnyitó ünnepségen dolgozik először az Olimpiai Stadionban, feladata pedig a “fontos személyek” eljuttatása lesz a parkolóból a páholyba.

“Az egyik külföldi barátnőm hívta fel a figyelmemet arra, hogy lehet jelentkezni önkéntesnek az olimpiára, így kerültem kiválasztásra” – mondta a budapesti születésű egyetemista, aki szerint a japánok egy kicsit szomorúak azért, mert nem mehetnek be nézőként a versenyhelyszínekre.
“Rengeteget készültek, éveken át azon dolgoztak, hogy minden tökéletes legyen, és én úgy látom, hogy valóban kiválóan megszerveztek mindent, a rájuk jellemző módon aprólékos részletességgel, a versenyhelyszínek is felépültek és maximálisan felkészülve várják az olimpikonokat” – jelentette ki Molnár. Hozzátette, némi szorongást és félelmet fel lehet fedezni a japánokban, elsősorban a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. “Ezzel együtt a legtöbben nagyon várják, hogy elkezdődjön az esemény.”

Az olimpia magyar önkéntese elárulta, Instagramon és Youtube-on is követte a magyar sportolók és az ötkarikás csapat tagjainak felkészülését. Azt mondta, külön kedvence nincs, de látta, hogy a magyarok mennyit dolgoztak és milyen komolyan készültek az olimpiai szereplésre.
Molnár Julianna az olimpián hat napon dolgozik majd, de az önkéntesek a beosztásukat saját maguk választhatták meg, mert – mint mondta – mentálisan és fizikailag is fárasztó lesz a munkájuk a játékok alatt.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

2021.10.14. 17:12

Levette a Brown Sugart turnéja dallistájáról a Rolling Stones

2021.10.14. 13:29

Micimackó, az örök medvebocs 95 éves!

2021.10.14. 11:44

Több mint 10 centiméter hó hullott a Bükkben

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő