Hollókőn vasárnap felelevenítik a régi pünkösdi népszokásokat, a pünkösdi áldásosztás és a népzenei koncertek mellett néptáncoktatással, kézműves és gasztronómiai vásárral is várják a látogatókat. Hétfőn a végvári időszakot és a kuruc-labanc korszakot idézi fel a pünkösdi várjáték.

A vasárnapi ingyenes rendezvényen nevezni lehet a Hollókő Pünkösdi Királya cím elnyerésére, a pályázóknak népi ügyességi feladatokat kell teljesíteniük.

Az ófaluban 11 órakor kezdődnek a programok. Hollókői, tari és üllési életképekkel készülnek a Csalogató Táncházban, lesz népviselet-bemutató, néptánctanítás, népzene és táncház. A vendégeknek lehetőségük lesz arra, hogy maguk is népviseletbe öltözzenek.

Beavatják a Nógrád megyei faluba érkezőket a viselet készítésének rejtelmeibe, a Palóc Játszóházban népi játszóudvar várja a gyerekeket.

A Pajtaárok Nagyszínpadon a Hollókői Néptánccsoport nyitja meg a programot kora délután, őket kíséri a Folt Zenekar. Fellép az Üllési Fonó Néptáncegyüttes és a Konytvirág Táncegyüttes, és koncertet tartanak a 2015-ben elhunyt Pál István, az utolsó dudás emlékére.

A vár előtti téren Az Nánai vitéz hajdúk lest vetni mennének címmel zajlik bemutató, és boszorkányverseny is lesz a Nánai Sólymos Vitézekkel.

A hétfői pünkösdi várjáték a végvári időszakot és a kuruc-labanc korszakot idézi fel Hollókő középkori várában és a vár előtti téren. A nap folyamán az Egri Vitézlő Oskola tagjai fegyveres bemutatót tartanak, a Tabulatúra Régizene Együttes pedig különböző időpontokban muzsikál a várban. A Nánai Sólymos Vitézek vár előtti táborában sátrakkal, puskákkal, fegyverállványokkal várják az érdeklődőket.
A tábori életbe mindenki bekapcsolódhat, beöltözhet, és gyakorolhat a fegyverekkel.

Forrás: MTI

2021.10.19. 11:33

34 éves az INXS legsikeresebb albuma

2021.10.19. 09:36

Karácsonyi EP-vel robbantja be az ünnepi szezont a Blondie

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő