A Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnepén, színpadi produkciókkal, kézműves foglalkozásokkal, zenei és táncos programokkal is várják a közönséget május 28-án és 29-én. A Pünkösdi Örökség Ünnep elsődleges célja, hogy bepillantást engedjen a hagyományőrző közösségek színes világába – áll a Skanzen közleményében.

A látogatók a hétvége alatt hagyományos ételeket kóstolhatnak, beállhatnak a sárközi vagy a nagyecsedi táncosok közé, valamint a különböző tájegységek zenéit, mesterségeit és viseleteit is megismerhetik.
Olyan különleges tradíciók is bemutatkoznak, mint az egri fertálymesterség, a selmeci diákhagyományok vagy a hajdúdorogi krisztuskatonaság.
A gasztronómiai kínálatban egyebek mellett a karcagi birkapörköltet, a bajai halászlevet vagy a borsodnádasdi molnárkalácsot is meg lehet majd kóstolni.

A Pünkösdi Örökség Ünnep az Élő Örökségek Jubileumi Évének kiemelt eseménye, ahol az UNESCO 20 éves szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményét is ünneplik. Ezért a hétvégén a Szabadtéri Néprajzi Múzeum otthont ad az EU Creative Europe Programban megvalósuló nemzetközi projekt magyarországi találkozójának is. A négynapos program középpontjában az UNESCO jó megőrzési gyakorlatok regiszterében szereplő táncház-módszer áll. A projektben tánc és zenekutatók, muzeológusok és szellemi örökség szakértők dolgoznak együtt, akik az Pünkösdi Örökség Ünnep ideje alatt közös nemzetközi terepkutatást végeznek.

Forrás:  MTI

2023.09.22. 16:00

Kürtőskalácsokat kóstolhatunk az Állatkertben

2023.09.22. 14:00

Madonna 36 éve állt először a brit albumlista élére

2023.09.22. 12:00

Isten éltesse a 72 éves David Coverdale-t!

2023.09.22. 10:48

Még 1 koncert Presser Gáborral – a Retro Rádióval ott lehet a VIP főpróbán!

2023.09.22. 08:00

Megnyílt a Szépművészeti Renoir-kiállítása

2023.09.21. 14:00

A Doors-szal elveszhetünk a Mátrixban

2023.09.21. 12:00

Eric Clapton zenével támogatja Kennedy Jr. választási kampányát

2023.09.21. 10:00

Az Európai Filmakadémia életműdíjjal tünteti ki Vanessa Redgrave-et

2023.09.21. 08:00

Lewandowski lett a harmadik "százados"

2023.09.20. 16:00

Egészségfesztivált rendeznek a Városligetben vasárnap

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő