Sean Ono Lennon, John Lennon kisebbik fia vezeti a néhai Beatles-tag születésének 80. évfordulójára emlékező kétrészes rádiós showműsort a Radio 2 brit csatornán.

Sean Ono Lennon első alkalommal készít interjút Paul McCartney-val az apjához fűződő kapcsolatáról.

“Ma már úgy tekintek vissza rá, mint egy rajongó. Milyen szerencsés voltam, hogy találkozhattam ezzel a jampeccel, aki olyan zenét játszott, amilyet én. Összejöttünk, és hogy kiegészítettük egymást!” – mondta McCartney a Lennonnal való találkozásáról.

A beszélgetés során McCartney eljátssza az egyik legelső Lennon-McCartney dalt, a Just Funt is. A dalt még iskolakerülő tinédzserként írták, hivatalosan sohasem vették fel, bár egy töredéke hallható volt a Let it Be című Beatles-filmben.

A kétrészes dokumentumműsorba, mely október 3-án és 4-én, Lennon október 9-i születésnapja előtt lesz hallható, interjú készült a legendás zenész idősebb fiával, Juliannal és Sean keresztapjával, Elton Johnnal is.

Helen Thomas, a Radio 2 vezetője elmondta: “John Lennon a Radio 2 hallgatósága körében a legnépszerűbb és legjobban szeretett zenész, ezért nagyon örülünk és megtisztelve érezzük magunkat, amiért a mi csatornánkon közvetíthetjük Sean első rádióprogramját, melyben hosszan beszél apjáról testvérével, Juliannel, Paul McCartney-val és Elton Johnnal.

John Lennont negyven éve, 1980. december 8-án, manhattani lakása előtt lőtte agyon Mark David Chapman.

A zenész és felesége, Yoko Ono éppen a limuzinjukból szálltak ki, amikor Chapman öt lövést adott le a neki háttal álló Lennonra, akit négy golyó talált el. A helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Forrás: MTI, BBC.com

Fotó: Rowland Scherman/Getty Images

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

2021.10.15. 08:07

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" előtt

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő