Számos filmrajongó álma válik valóra szeptember 13-tól: rövid időre visszatér a mozikba minden idők legjobb magyar rajzfilmjeinek egyike, az 1986-ban készült Macskafogó. A kultikus alkotás digitálisan restaurált változatának díszbemutatója szeptember 9-én lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a 2. Budapesti Klasszikus Film Maraton egyik kiemelt programjaként, közönségtalálkozóval, filmes relikvia-kiállítással és élő koncerttel színesítve.

Ternovszky Béla rendező és Nepp József forgatókönyvíró – aki sajnos tavaly óta már nincs köztünk – minden korosztály számára egyaránt szórakoztató alkotása tökéletesen egyesíti magában a kaland-, a gengszter- és a kémfilmek legszebb hagyományait, és utánozhatatlan humorával egyúttal parodizálja is ezeket a zsánereket.

A Pannonia Filmstúdióban a legnépszerűbb magyar színészek adták a hangjukat ehhez a remekműhöz: Sinkó László, Benedek Miklós, Haumann Péter, Bodrogi Gyula, Mikó István, Kern András és a többi közreműködő számos szállóigévé vált párbeszéddel ajándékozta meg a közönséget. A hagyományos animációs technikával, 1986-ban készült egészestés rajzfilm a keletkezése óta mit sem veszített frissességéből, népszerűsége mindmáig töretlen, a benne hallható dalok közül pedig több is időtlen slágerré vált.

Az ismert történet főhőse egy titkos egérügynök, Grabowsky, akit Pokyóba küldenek, hogy hozza el annak a szerkezetnek a titkos tervét, amely megmenthetné az egércivilizációt a mindenre elszánt gonosz macskák szindikátusától.

A rajzfilmklasszikus 4K minőségben restaurált képpel és digitálisan felújított hanggal kerül újra a vászonra, a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum igazgatóság és a Pannonia Entertainment filmforgalmazó együttműködésében szeptember 13-tól országszerte több mint negyven moziban vetítik.

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

2021.10.22. 09:48

Tom Jones fáradhatatlan: új dallal rukkolt elő – érkezik az újabb album is

2021.10.22. 09:30

Nagy siker Bécsben a gargalizálós PCR teszt

2021.10.21. 14:48

Eladó a Rémálom az Elm utcában című horrorban híressé vált ház

2021.10.21. 12:37

Paul McCartney és Lionel Richie is beiktat idén a Rock & Roll Hírességek Csarnokába

2021.10.21. 09:25

Eddig soha nem hallott dallal lepi meg a rajongóit az ABBA

2021.10.21. 07:41

Tűzgömböt láttak Magyarország felett

2021.10.20. 16:11

Angie 48 éve hódít

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő