Száz fontot, 40 ezer forintnak megfelelő összeget adott egy ismeretlen jóakaró az angliai Yarm Waterstones könyvesboltjának, hogy ossza el egyenlően tíz vásárlója között.

A jótékony ismeretlenről csak annyit tudni, hogy a tengeri olajfúrás területén dolgozik. “Nem mondta meg a nevét, se előtte, se utána nem láttuk. Azt mondta, hogy probléma volt a repülőjáratával, és ezért tovább maradt a városban, és ezt jelnek érezte, hogy valami pozitívat tegyen a helyiekkel” – tette hozzá Suzi Hunton, a bolt egyik eladója.

“Kifizette előre az összeget, hogy a vevők megkaphassák a vágyott könyvet, mosolyogjanak, és érezzék magukat jól ezekben a nehéz időkben. Az egyik legkedvesebb dolog, ami ebben a boltban történt” – magyarázta.
A bolt három dolgozója döntött arról, hogy kik kapják meg a tíz-tíz fontot.

“A legnagyobb öröm az volt, amikor átnyújtottuk a gyanútlan könyvbarátoknak a kis borítékokat. Voltak köztük nagyszülők, akik épp az unokájuknak vásárolták az első könyveket a karantén utáni első találkozásukra, voltak szenvedélyesen olvasó tizenévesek, akiket minden héten látunk a boltban, és voltak, akiken csak látszott, hogy örülnének valami kedvességnek” – mesélte Hunton.

Forrás: MTI

Fotó: Pxhere

2021.10.19. 11:33

34 éves az INXS legsikeresebb albuma

2021.10.19. 09:36

Karácsonyi EP-vel robbantja be az ünnepi szezont a Blondie

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő