A Nemzet Sportolói szerdán teszik meg javaslatukat arra, hogy ki kerüljön a június 17-én elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György halálával megüresedett helyre.

“Szerdára hívtam össze a Nemzet Sportolóit, hogy megtegyék jelölésüket, a szavazás titkos lesz” – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki a részletekről elmondta: először a tagok egyenként tehetnek javaslatot, kit tartanak méltónak és érdemesnek arra, hogy a Nemzet Sportolója legyen. Hozzátette: a járványhelyzetre tekintettel, ha valaki kéri, nem kell személyesen megjelennie, hanem telefonon is közölheti javaslatát.

“Ekkor egy tag akár több személyt is jelölhet. Ezután jön a következő kör, amelyben már csak a listára felkerültek közül lehet választani, és mindenki csak egy sportembert jelölhet. A szavazás addig tart, amíg valaki megkapja a tagok támogatásának több mint ötven százalékát” – ismertette a szavazás menetét Szabó Tünde, majd hozzáfűzte, ha többfordulós lesz a szavazás, minden fordulóban kiesik az, aki a legkevesebb szavazatot kapta.

“Ezután megvizsgálom, hogy a legtöbb szavazatot kapó személy megfelel-e kritériumoknak és a törvényi feltételeknek, és ha igen, akkor felterjesztem őt a kormánynak, és amennyiben a kabinet is elfogadja, akkor válik hivatalossá, ki lesz az új tag a Nemzet Sportolói között” – fűzte hozzá a sportért felelős államtitkár.

A Sporttörvény szerint a Nemzet Sportolója az a 60. évét betöltött sportember lehet, aki versenyzőként kimagasló sporteredményt ért el, majd a sportpályafutása befejezése után is fontos szerepet töltött be a magyar sportéletben.

A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.10.26. 14:38

Orosz állampolgár lett a Vad angyal

2021.10.26. 14:04

37 éve mutatták be a Terminátort

2021.10.26. 11:27

Charlie és Tátrai Band hétvége a Retro Rádióban – legyen ott a zenészek közös, rocktörténeti koncertjén!

2021.10.26. 08:04

Shakespeare IV. Henrikjének egy ritka kiadása eladó

2021.10.25. 16:26

Itt a harmadik dal az ABBA hamarosan megjelenő albumáról

2021.10.25. 14:58

A hét végén rendezik a Csabai Kolbászfesztivált

2021.10.25. 11:57

Federer-villamos közlekedik Bázelben

2021.10.25. 09:21

Ismét közös albumot készít a Grammy-díjas páros

2021.10.25. 08:08

A ''La Isla Bonita'' átlépte a félmilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő