A countryzene koronázatlan királynőjének szobrát a Nashville-i Kongresszus épületének közelében állítanák fel, John Mark Windle javaslatára.

Dolly Parton, aki ma ünnepli 75. születésnapját, még életében szobrot kaphat. John Mark Windle képviselő már be is nyújtotta azt a törvényjavaslatot, mely szerint elismernék Dolly Parton érdemeit, aki nagyon sokat tett Tennessee államért. A törvénytervezet szerint az énekesnő szobrának felállítását nem az adófizetők pénzéből, hanem adományokból finanszírozzák majd, amit egy erre a célra létrehozott pénzügyi alap kezel. A Kongresszus felállít egy bizottságot is, amely a szobor kivitelezését koordinálja, illetve kiírja a pályázatot a szobor terveire. A Dolly Parton emlékmű a tervek szerint a Ryman Auditorium, koncerttermével szemben kapna helyet, ahol az énekesnő a karrierje során számos alkalommal fellépett.

Dolly Parton azon kívül, hogy igazi sztár, elkötelezett filantróp is. Többek közt ő alapította az ”Imagination Libary” nevű szervezetet, amely öt év alatti, szegénységben élő gyerekek számára küld könyveket világszerte, hogy ezzel is segítse az analfabétizmus visszaszorítását. A Vanderbilt University egészségügyi központjának adományozott egymillió dollárral pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kifejlesszék a „Modena” koronavírus elleni oltóanyagát. Dolly Parton a faji megkülönböztetés elleni harcban is tevékeny szerepet vállal – ezen tevékenysége előtt, nemrég Nashville-ben, az egyik házfalra festett rajzzal is tisztelegtek.

Fotó: NBC/Getty Images

 

2021.12.05. 11:13

120 éve született Walt Disney

2021.12.05. 09:55

Többfelé megmaradt a hó és néhol újabb havazás várható

2021.12.04. 10:50

Éljen A nagy Lebowski - Jeff Bridges 72 éves!

2021.12.03. 16:27

Lewandowski az év játékosa

2021.12.03. 14:00

Klipet kapott a ZZ Top gitárosának karácsonyi dala

2021.12.03. 12:00

Tony Bennettel és Lady Gagával tér vissza a népszerű MTV Unplugged koncertsorozat

2021.12.03. 10:00

Másodfokon is megnyerte a Mail on Sunday elleni sajtópert Meghan Markle

2021.12.03. 08:00

Albumon élvezhetjük Magyarország természethangjait

2021.12.02. 16:00

Újra kanapékoncerteket adnak a Bécsi Filharmonikusok

2021.12.02. 14:03

Elindultak a fényvillamosok Budapesten

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő